Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium

17. A Szellemi Iskola feladata és munkája az új korszakban

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium


I



Ha megvizsgáljuk világunknak azokat a munkaterületeit, amelyeken az emberi törekvések levezetődnek, akkor arra a felfedezésre jutunk, hogy az ember mindig is ugyanazzal a módszerrel próbálja megvalósítani a céljait. A politikai pártok, a humanista mozgalmak, az egyházi szervezetek és a különféle ezoterikus társaságok mind-mind összeállítják és kihirdetik saját programjukat, és különböző tevékenységek révén megpróbálják a nyilvánosságra gyakorolt befolyásukat erősíteni, és így egyre több tagot toborozni. Ezt vízszintes módszernek nevezhetnénk.

Ez a módszer mindig sikerrel jár, ha az ember kivárja a megfelelő lélektani pillanatokat, vonzó irodalommal fel tudja kelteni az emberek érdeklődését, és szervezetileg jól megalapozottan lép fel. Egy jó adag tudományosan megalapozott stratégiával még a leglejáratottabb szervezetbe is életet lehet lehelni, és fenntartani anélkül, hogy nevetségessé válnánk. Ahogyan a pszichológiailag megfelelően megalapozott reklámokkal a kereskedelemben a legsilányabb árucikket is értékesíteni lehet, akár hosszú távon is, úgy ahhoz hasonlóan bármely vágy, eszme, tantétel vagy szervezet iránt is fel lehet kelteni az érdeklődést - ha nem követnek el nagy baklövést -, amely bevallása szerint az emberiség üdvének megvalósítására törekszik.

Így hányódik az ember egy eszmékkel teli óceánon, így sodródik jobbra meg balra, és hogy meg ne fulladjon, végül belekapaszkodik a saját természetével leginkább összhangban lévő elméleti hajóroncsba. Bizonyossága ugyanis nincs arról, hogy el fogja-e érni a kívánt partokat. Mindez színtiszta spekuláció. Ha kiverik a kezünkből az egyetlen szalmaszálat, sebaj, van még sok másik, melyet oly szívesen a kezünkbe nyomnak.

Az élet tengere pedig tarkállik a számtalan hajótól. Mindegyik azt a látszatot kelti magáról, hogy mentőhajó, és keresztül-kasul hajóznak egymás körül. Száz is van, melynek legénysége versengve állítja, hogy „az Atya fia az ő fedélzetén van, és már meg is pillantotta a biztos partokat”. Még nem derült ki azonban, hogy kinél is van az Atya igazi Fia, a biztonságos partok pedig, amelyet mindnyájan - úgymond - megpillantottak, bizonytalannak tűnnek, tekintve, hogy mind-mind más irányt követnek.

A kereső tanulónak is érzékelnie kell ezt a helyzetet, mert ő maga is itt vagy ott az élet tengerén hánykolódik, s a hajók legénysége neki is kiabál.

Az olvasó természetesen e könyv szerzőjére is úgy tekinthet, mint a fenti hajósok egyikére, és azt várja, hogy kijelentse, ő a legerősebb mentőhajó kapitánya, akinek kajütjében ott az Atya leghitelesebb Fia, és hogy ezoterikusan szabadalmaztatott szeme előtt már feltárultak a legbiztonságosabb partok. Talán azt gondolják, hogy a Rózsakeresztnek azért van lépéselőnye a többiekkel szemben, mert az út, amelyet hirdet, nagyon is különös természetű.

Sokan szánják rá magukat, hogy fedélzetünkre lépjenek, de sokan vannak a kételkedők is. Kissé különösnek találják az irányt, és gondosan figyelik a más hajókon felemelt, fenyegető ujjakat, s a néhány csáklyát rázó csoportot, amelyek egyszer valamennyien veszélyessé válhatnak. Mert nem egyszer megesett már, hogy egész hajókat támadtak meg és pusztítottak el a szellemi kalózok.

Sokszor kiderül, hogy már nem is mindig a szilárd part a cél, hanem sokkal inkább az, hogy létrejöjjön egy társaság a mindig vízen maradó hajók számára, egy egyesület, amely a hajósok érdekeit képviseli. Számos költő, gondolkodó és író leplezte már le ezt a szellemi kizsákmányolást és káprázatot, s nincs is szükség rá, hogy idézzük vagy kiegészítsük őket, hisz a spekulációt már leplezetlenül elénk tárták.

A kereső ember is látja ezt, mégis kapálózik az akadémiai tengeren, arra gondolva, hogy még vannak más hajók is, amelyekre felkapaszkodhat, ahol szívesen fogadják majd, s amelyek - a megszabadító erővel a fedélzeten - egyenes úton a biztos partokhoz viszik majd. Máshogy fogalmazva: az egyik illúziót a másikra cseréli. Egyik spekulációból a másikba ugrik.

Miért vállalkozzon a tanuló a Rózsakereszttel az útra? Vajon a legnagyobb részben nem ugyanúgy spekuláció-e a kereső ember számára az, amit a Rózsakereszt tanít és akar? Vagy talán közvetlenül ellenőrizheti a tanuló, hogy amit a Rózsakereszt állít, az megingathatatlanul igaz?

Hiába mondanánk, hogy „így vagy úgy néz ki a biztonságos part”, az átlagos tanulónak nincsenek olyan képességei, amivel ellenőrizhetné ennek igazságát. Mindehhez pedig még hozzájön az is, hogy sokan komolyan kételkednek hitelességünkben, és egyáltalán nem értenek egyet velünk.

Az akadémiai tenger hajótöröttjeként az emberiség túlnyomó többsége nem rendelkezik egyetlen teljes értékű kritikai képességgel sem, amellyel áthatolhatna az igazsághoz. Az embernek van ugyan egy bizonyos kritikai képessége, de ez a vérhez, a rögeszmékhez és az elméletekhez kötődik. Az ember valóságnak fogadhat el egy igazságot, de attól ez az igazság még nem válik megváltóvá.

Ha valaki az igazsággal vállalkozik ugyan az útra, de anélkül, hogy az igazságot igazságnak ismerte volna fel, akkor eljönnek olyan pillanatok, amikor a következményeket nem lesz képes, vagy nem akarja majd elfogadni. Ennek következtében elveszíti kapcsolatát az igazsággal.

Egy igazságot ismerni annyit tesz, mint ezt az igazságot bensőleg birtokolni. Nos, tegyük fel, hogy a biztonságos partokról adott magyarázatunk helyes volna, és ezt Ön is helyesnek ismerné fel. Akkor mindez azt jelentené, hogy mindketten ismerjük a biztonságos partot, tudjuk, vagyis birtokoljuk az utat. Ekkor pedig nincs arra szükség, hogy Önt odavigyük, hanem testvérként ismerünk egymásra.

Ha azonban nem ez a helyzet, akkor Ön esetleg nem rendelkezik a legkisebb bizonyossággal sem afelől, hogy az ebben a könyvben ajánlott igazság valóban igaz és megszabadító lehet az Ön számára. Hiányzik az ehhez szükséges ellenőrző képessége, és ebből eredően a megfelelő spontán reagálási képessége is. Ezért sóhajt fel így az élő igazság: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való”. Ezért vannak fülek, melyek hallván nem hallanak és szemek, melyek látván vakok. Ez egy dialektikus törvény.

Ezért szükséges, hogy az olvasó, aki találkozik ezzel a könyvvel, egészen más módon reagáljon, mint ahogy az ehhez hasonló olvasmányok esetében általában szokás. A Rózsakereszt nem szervez gyorsjáratot az egyik vagy a másik partra, az olvasó ne is keressen ilyesmit. Csupán azt kell elhatároznia, hogy többé nem akar részt venni a vízszintes módszerben. Ezt a tanácsot adjuk, ezt azonban egyetlen hajós-stratégiával sem akarjuk senkire ráerőltetni. A Rózsakereszt munkásai nem vesznek részt sem az egyház, sem pedig más gyülekezet vagy egyesülés metafizikai sportjában.

E könyv tartalmának csakis azok számára van értelme és - ha Isten is úgy akarja - némi haszna, akik ezt képesek belülről felismerni. A szerző csupán szeretné - az egyenlőség alapján - a világosságban lévő társainak a figyelmét szerényen felhívni az új korszak néhány következményére, és távol áll tőle, hogy tekintélyként lépjen fel. Amikor az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája kinyilvánítja, hogy egy új, világméretű kezdeményezésbe fogott, és ebben a világban létrehozott egy új hermetikus Testvériséget, és a Pistis Sophia Eklézsiájaként nyilatkoztatta ki magát, akkor azt ne higgyék, hogy célját a vízszintes módszerrel akarja elérni. Ezzel a módszerrel ez bizonyosan nem sikerülne a Rózsakeresztnek. A megszabadulásra vágyó embereknek nincs szükségük egy újabb ezoterikus hajókölcsönző intézményre. A Rózsakereszt konkurenciájától tehát egyetlen csoportnak sem kell tartania.

A dialektikus világ-testvériség ötlete már legalább annyi idős, mint a bibliai Matuzsálem, és a Rózsakereszt szándékától távol esik, hogy Önt ezzel az ötlettel félrevezesse. Az elmúlt évek és évszázadok során ezrek határozták már el, hogy megpróbálják végrehajtani a világ megreformálását, mindezt azonban sikertelenül. A Rózsakereszt sem akarja Önt egy ilyen elhatározással áltatni. Minden, amire az ember ebből a megfontolásból vállalkozna, teljesen kilátástalan, és ezzel kapcsolatban minden rögeszme félrevezető.

Az évszázadok során a Rózsakereszt Testvérisége folytonosan rámutatott mindezen dolgok reménytelenségére. Erre szolgáljon példaként Az egész világ általános reformja, az itáliai Trajano Boccalini szatirikus hangvételű írása, amelyet a Fama Fraternitatis R.C. első kiadásával együtt adtak ki 1614-ben, német fordításban.

Ebben arról olvashatunk, hogy néhány tudós, hatalmasság és más elöljáró - akiket Apolló hív össze Parnasszus hegyén - megvitatja a világ általános megreformálásának lehetőségét, mindezt azonban a legkisebb eredmény nélkül: mivel amit az egyik lehetségesnek tart, azt a másik megcáfolja. Végül a tudósok legyőzötten és keserű kiábrándultságban egymást bámulják, mígnem Mazzoni, a titkáruk meg nem szólal:

„Uraim, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az Önök nézetei olybá tűnnek számomra, mint némely balga gyógyítóké, akik összegyűlvén folyvást csak disputálásra pocsékolják az idejüket, de sem a betegre, sem pedig bajának históriájára nem tekintenek.

Azt adták fel nékünk, hogy a jelen Századévet meggyógyítsuk veszedelmes gyöngeségéből, melynek terhe alatt oly mélyen görnyedez. Mindnyájan ezen fáradoztunk itt, fejünket törve, hogy e betegség okát felfedhessük, és ható orvosságot leljünk rá. De senki nem volt közöttünk oly eszes, hogy magát a beteget meglátogassa.

Ezért hát, tisztelt urak, úgy gondolom, hozassuk ide magát a Századévet, és kérdezzük ki Őt magát bajairól, és vetkőzzön is le, hogy láthassuk sérült tagjait. Akkor a most még reménytelennek tűnő meggyógyítása egyszerű lesz számunkra.”

Mazzoni tanácsa annyira tetszett a reformátor uraknak, hogy azonnal parancsot adtak a Századév elhozatalára, akit erre a négy Évszak egy széken nyomban bevitt a Delphoi palotába.

Már megöregedett, mégis olyan friss és erőteljes állapotban volt, hogy úgy tűnt, mintha még számos évszázadot élhetne. Csupán egy kissé nehezen lélegzett, amelyről erőtlen hangon folyton panaszkodott. Az urak nagyon csodálkoztak ezen, és azon tűnődtek, vajon mi kínozza ennyire, holott arcának színe oly üde, amiből arra lehetne következtetni, hogy erős, természetes hévvel rendelkezik, és a gyomra is teljesen rendben van. Még emlékeztek rá, hogy száz évvel azelőtt oly nagyon egészségtelen színe volt, mint aki sárgaságban szenved. Akkor mégis élénken beszélgetett, és sokkal erősebb volt. Megkérték, mondja el szabadon saját diagnózisát, elvégre azért hívták, hogy megszabadítsák a bajaitól.

A Századév így felelt a filozófusok kérdésére: „Uraim, hamar születésem után támadtak meg a bajok, amik most is kínoznak. Arcom üde színét azoknak az embereknek köszönhetem, akik ábrázatomat mindenféle keleti szerekkel kifestették és kicsinosították. Kórom olyan, mint a tengernek apálya s dagálya: bizonyos időkben eljön a dagály, azután ismét apály lesz, habár a tenger vize ugyanannyi. Efféle változásokat veszek észre magamnál is. Ha egészségesnek látszom, és külsőmnek jó színe van, akkor belsőmben vagyok beteg, mint éppen most is. Ha azonban azt kívánják tudni, hogy éppen most melyik betegség kínoz engem, akkor le kell venni rólam azt a szép köpenyt, amivel a barátságos emberek visszataszító és halódó testemet befedték. Tekintsék mezítelen testemet, ahogyan a természet teremtett. Akkor be kell majd ismerniük, hogy élő holttest vagyok.”

Mindegyik filozófus azonnal közelebb lépett, és miután levetkőztették a Századévet, látták, hogy a szegény ördög egész testét négyujjnyi vastagon ótvar borítja, és szinte már felemésztette. A reformátor urak ekkor tíz borotvakést hozattak, hogy ezekkel - mindegyik a sajátjával - óvatosan lemetsszék a rühet. Kiderült azonban, hogy ez mélyen a csontjáig hatolt már, úgyhogy roppant testén már egyetlen csepp élő húst sem lehetett találni. Ettől olyannyira megijedtek, hogy sietve visszaadták rá köpenyét és elküldték.

Mivel pedig belátták, hogy a Századév számára nem volt remény a gyógyulásra, újra összegyűltek, és - az általános jólét rájuk bízott gondját sorsára hagyva - arról tanácskoztak, hogy hogyan és milyen eszközökkel őrizhetnék meg csorbítatlanul hírnevüket és tekintélyüket.

Végül, hogy az emberekben azt a benyomást keltsék, hogy feladatukat kiválóan végrehajtották, és ezzel jó szolgálatot tettek az általános jólétnek, Mazzoninak, a titkárnak lediktálták az általános reform szövegét. Ebben fennhéjázó szavakkal azt a töretlen atyai gondoskodást dicsőítették, amelyet Apolló Őfelsége erényes tudósai, és az egész emberi nem iránt tanúsít, és azt is kidomborították, hogy mennyi fáradságba került, mire megalkották ezt az általános reformot.

Rátérve a reform részletes kidolgozására, meghatározták a káposzta, a szardínia és a tök árát. Ezzel befejezték a reformot, melyet azután minden jelenlévő aláírt.

Ez a szatíra napnál világosabban tükrözi álláspontunkat. A Rózsakereszt Testvérisége nem kíván a haldokló világ megmentését szolgáló semmiféle reformtervvel sem foglalkozni, és ezzel kapcsolatban semmiféle illúziót sem táplál.

Így felmerülhet a kérdés, hogy mi a Szellemi Iskola feladata és munkája ebben az új korszakban? Az adott körülmények között lehet-e egyáltalán még feladatról és munkáról beszélni?



II



A Rózsakereszt Testvérisége az elkövetkező években önmaga által egy bizonyos igazságról tesz bizonyságot. Vége annak a kornak, amikor a munkások energiájuk legnagyobb részét az igazság dialektikus-intellektuális módon való kihordására fordították.

A magát szelleminek és intellektuálisnak nevező emberiség szakadatlanul arról vitatkozik, hogy mi „igaz” és mi „hazugság”. Ha igaz, amit állítunk, hogy az emberiség túlnyomó többsége képtelen az igaságot megkülönböztetni a hazugságtól, akkor mi értelme volna minden erőnkkel azon fáradozni, hogy újra az emberiség elé tárjuk a Rózsakereszt igazságát?

Ezért nem alapított a Szellemi Iskola újabb igazság-szervezetet, és ezért nem fog az igazságról vitatkozni, hanem azt az erőt, amelyből dolgozik, munkája eredményével fogja bizonyítani. A Szellemi Iskola egy olyan tényleges állapot életre hívásán munkálkodik, amelyet egyetlen spekulációnak sem lehet alávetni: ez pedig az új ember valósága. Ez a valóságos állapot sem földi-társadalmi, sem szellemi szempontból nem lesz újító, hanem számos tekintetben rendkívül megvilágosítóan és összetörően fog hatni. Ez alapján bárki képes lesz a világ és az emberiség állapotát napjaink életterületén tisztán átlátni, és - az új ember valóságát szem előtt tartva - a világossághoz való saját viszonyulását meghatározni: mellette vagy ellene.

Az tehát az álláspontunk, hogy belátható időn belül minden ember - úgy a szellemileg mélyenszántó, mint a rendkívül felszínes - képes lesz saját lényéből kiindulva ítéletet mondani, következtetést levonni, és saját viszonyulását meghatározni az élesen láthatóvá vált igazság és hazugság, valóság és látszat tekintetében. Mindenki képes lesz ezt a döntést másoktól függetlenül és minden tekintély befolyásától mentesen meghozni.

Szellemi megfordulás megy végbe, ám nem azzal a céllal, hogy a földi természetrendet bármiféle új politikai, társadalmi vagy gazdasági irányba terelje, s nem azért, hogy egy bizonyos eszme, állam vagy egyház ellen forduljon, hanem hogy az új légköri és mágneses állapotokat kihasználva olyan jelenségeket idézzen elő, amelyek oly mértékben beavatkoznak minden természeti birodalomba, hogy a fogalmak, a viszonyok és az értelem természetszerűleg gyökeresen átalakulnak.

Az eljövendő eseményekkel kapcsolatos minden pontosabb tájékoztatás az emberiség legnagyobb része számára csak újabb spekuláció volna, s ezért hallgatunk erről.

Az emberiség fel fog ébredni álmából és választás elé kerül. Az emberek hátat fordítanak majd a hajósoknak, akik - egyedül, vagy másokkal együtt - az Atya állítólagos Fiával a fedélzetükön, Önt is olyan biztos partokra akarják vezetni, ahova sohasem fognak megérkezni.

A Világtestvériség tehát nem kérdezi majd meg az esetlegesen érdeklődőktől, hogy „Van kedve velünk jönni?”, hanem a már említett valóságos állapot életre hívása által cselekszik és megnyilatkozik.

Az eddigiekben lefestett végső stádium kezdetekor felhívást intéznek e világban az egész ezoterikus életterülethez azzal a céllal, hogy mindenki megtudja: „Velünk jöhet, ha akar, és ha alkalmas rá, de ez egyáltalán nem kötelező. Szükségünk nincs Önre!” Az olvasó tekintse úgy ezt a könyvet, mint ennek a felhívásnak egy szerény részletét.

A Testvériség, amely a leírt folyamatot végrehajtja, él és feladatára teljesen felkészült: létszámban és erőben teljes.

A világban teljes szellemi megfordulás fog lezajlani. Vagy Önnel, vagy Ön nélkül! Esetleg Ön nélkül… de mégis Önért is!

Szolgálja teljes szívéből az Urat és az Ő Testvériségét mindaz, aki részesül a Mozdíthatatlan Birodalomban!

Azt reméljük, és azért imádkozunk, hogy hajlandóak lesznek majd üzenetünket gondosan mérlegelni, művészetünket alaposan megvizsgálni, a jelenhez minden igyekezetükkel áthatolni, és - ha lehetséges - szemléletünket minden erővel megnyilvánítani.

A Nagy Művet megvalósítják. Isten nem hagyja el kezeinek alkotását!



Dei Gloria Intacta



Isten dicsősége érinthetetlen


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,