II. A főnix és a pelikán

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Kristály sorozat 2 - Misztériumállatok

A főnixről szóló különböző történetek rávilágítanak a pelikánnal való kapcsolatára is. Az amszterdami Biblio­theka Philosophica Hermeticában, a gnosztikus-ezoterikus irodalom e rendkívül gazdag gyűjteményében egy 1534-ből származó kézirat, A korszak mécsese ecseteli, hogyan lép kapcsolatba az emberiséggel az isteni világosság a „Fiat lux!” (Legyen világosság!) igéjén keresztül, és hogy ez milyen fejleményekhez vezet. Az irat egy ábrát is tartalmaz, amelyen a két misztériumállat, a főnix és a pelikán egy-egy fa tetején látható. Baloldalt, a jó és a gonosz ismerete fájának kopár ágain a pelikán fészkel három fiókájával. A fa alatt ott fekszik Ádám koponyája, utalva a figyelmeztetésre: „Amely napon eszel e fa gyümölcséből, bizony meghalsz”. Ez a fa az emberi lény mulandóságára emlékeztet. A pelikán - a Krisztus-hierarchia jelképe - mégis ide rakta fészkét, és itt költötte ki három fiókáját. A fa köré tekert színes szalag felirata: Dolor medicina doloris (A szenvedés gyógyszere a szenvedés).

Jobboldalt, az élet fáján a főnix rakott fészket, és a kép éppen azt mutatja, amint ez a tűzmadár kiemelkedik a lángokból. A fát körülfogó szalag ujjongva közli: Urens revivisco millares (Elégvén évezredekre újjáéledek). Az élet fáját tűzfának is nevezik. Az életre keltő isteni erő a gyökereken át lehatol a Földbe, hogy megújító tüzével átsugározza azt.

Erről a fáról beszél a Jelenések Könyve (22):18 „[Az angyal] megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, mely ragyog vala, mint a kristály, és Istennek és a Báránynak királyiszékéből jöve ki az ő [szent városa] utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl az életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a népek gyógyítására valók”.

A rózsakereszt filozófiája e két központi nézetet egynek, kettős egységnek tartja. A tűzmadár az egyiptomi Nap-misztérium, „Ízisz, Ozirisz, Hórusz” jelképe. A pelikán a Krisztus-hierarchia munkássága során a szellemből, vízből és vérből való újjászületés rejtélyében önmagát feláldozó Krisztus jelképe. Itt a halálról és a feltámadásról, az élet, az elhunyás és az újraszületés szünetet nem ismerő folyamatairól van szó. A tűzmadár és a pelikán tehát Krisztus önfeláldozását és feltámadását jelképezik.

A ránk maradt alábbi költemény19 is ezt a misztériumot hirdeti.





Krisztus, a mennyei tűzmadár



Minden nemes értékek madara, a főnix,

kinek méltó párja kerek e világon nincs,

messzi lakhelye a mesés Arab Birodalom -

a sasnak sem adatott ily erő s hatalom.



Nyaka arany, élénk sárgán fénylik,

teste-szárnya pedig tűzbíborban izzik.

Éjfekete farka fémes zöldben játszik,

rózsaszín pettyek is gazdagon díszítik.

Fejét büszkén tartja, s mintha arany trónon,

pompás koronája szikráz' ezer tollon.

Ahogy Plíniusz is elregélte immár,

hatszáz esztendőt is megér biz' e madár.

Gyűjteni kezd akkor, önként és szabadon,

drága fűszereket, illatban gazdagot,

nemes fák ágait, szirmait, levelét -

ebből építi meg legutolsó fészkét.

S mikor így elkészült, akkor szárnycsapkodva

tűző napsugárral fészkét lángba vonva

önmagát örömmel áldozatul adja.

A hamuból aztán feltűnik egy forma,

melynek láttán inkább gondolnánk hernyóra.

Ám madár lesz abból megint kisvártatva,

éppoly mint azelőtt: erős, szép és tiszta.



Mennyek tűzmadara, Krisztus, a jó s tiszta,

szintén magányos volt, ez volt földi sorsa.

Minden birodalmak s királyok királya,

teremtmény egy sem volt fogható hozzája.

Halála óráján mint sas győzött le poklot,

haláltermészetet, bűnt, s mindent mi romlott.

Istensége mostmár arany fényben csillog,

szenvedése minket ekként meggyógyított.

Testére bíborból palástot aggattak,

fejére tövisből font koronát raktak,

S míg keresztjét cipelte, bőven omlott vére:

áldozat miértünk, szeretete bére.

A kereszten függött mind a haláláig,

majd balzsamos kendőkben vitték sírboltjáig.

Így feküdt e Főnix napokig sírjában,

mígnem harmadnapon feltámadt pompásan.

Mostan ebben él ő, mint örök létező,

menny-birodalmában, mely teljes és dicső,

s a kereszténynek - hogyha bizton hívő -

bizony örökké és mindig látható ő.

Ámen, igen, Ámen.”



A névtelen költő műve - mint a XVII. század rózsakeresztes hagyománya - is azt bizonyítja, hogy Hermész Triszmegisztosz ősbölcsessége tovább él a nyugati misztériumiskolák keresztény hagyományaiban.

A keresztre feszítés jelenete



Régi kéziratokban gyakran találkozhatunk a pelikánnal. Egy 1491-ben, a hollandiai Utrechtben kiadott imakönyv keresztre feszítési jelenetének ábráján a Biblia ismert személyein kívül ott van a pelikán is öt fiókájával. A megfeszített és általszegezett Krisztus mintha anyja, Mária irányába hajolna. Máriát Jézus szeretett tanítványa, János támogatja, aki szinte a belső megvilágosulás állapotában, elragadtatva nézi a keresztre feszítés misztériumát. Mellette látható még Mária Magdaléna, a kereszttől balra pedig Arimathiai József, a szent Grál első őre a cirénebeli Simonnal, akik már készen állnak a keresztről való levétel elvégzésére.

A keresztre feszítés rejtélyét, a teljes önfeláldozás folyamatát a keresztény időszámítás kezdetétől fogva a fiókáit etető pelikánnal ábrázolták. A templomok mindenféle művészi alkotásai között fennmaradtak olyanok is, melyeken a pelikánt három, olykor öt vagy hét kicsinyével ábrázolják.

A klasszikus rózsakeresztesek is gyakran fordultak a pelikánt fiókáival ábrázoló, sokoldalú jelképhez, hogy utaljanak a Krisztus-rejtélyre. A pelikán ezért mindig is Rózsakereszt Krisztián és a Szerzet tevékenységének a látható ismertetőjele.

A keresztre feszített keresztjén ott díszeleg az I.N.R.I felirat, melyhez egykor gúnyosan hozzátették, hogy Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum (a názáreti Jézus, a zsidók királya). Ha ezeket a betűket az egész kereszt­re feszítési rejtéllyel kapcsolatban vizsgáljuk, akkor felfedezzük, hogy ezt az eseményt már Gecsemán kertjében bejelentik. Azt mondja Lukács (22:42-44): „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e poharat; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! És angyal jelenék meg néki, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak”. Jézusnak ez a teljes önfeláldozása szinte a keresztre feszítés előrehozott vetülete. Ez a Grál egyik legmélyebb értelmű misztériuma elé állít minket. Ez a teljes önfeláldozás előkészítése. Ebben az összefüggésben akkor az INRI a következőképpen magyarázandó: Ignis Naturae Renovator Integra (a természet tüze mindent megújít). Ettől a pillanattól kezdve az isteni Krisztus-erő áthatja és betölti az egész Földet.

Összefoglalva: a főnixet és a pelikánt egyrészt az egyiptomi rejtélyekben találjuk meg Ízisz, Ozirisz és Hórusz képviseletében. Másrészt az önmagát feláldozó elv, a pelikán szolgál Krisztus és hierarchiája hármas - szellem, víz és vér általi - újjászületési misztériumának az ábrázolására is. A régi alkimisták ugyanebben az összefüggésben sóról, kénről és higanyról beszéltek, a tisztulás vagy belső megújulás sójáról, az önmagát feláldozó szereteterő kénjéről, és a feltámadás megújító erejének higanyáról.

Ezeket a misztérium-nézeteket - jóllehet más köntösben, de egyazon jelentéssel - megtaláljuk az Arany Rózsakereszt templomaiban is. A Merkúr-bot a beavatás Egyiptomból eredő ősrégi jele, azaz a kezdet tűzszellemének ereje. A teljes áldozat jeleként ott van továbbá az arany kereszt a rátűzött rózsával - a kereszt, melyet a szent Rózsakereszt szerzetesei állítanak fel a beavatás jeleként, hogy a keresztény misztériumokat a nyugati világ számára megvilágítsák.

A pelikánt - három, öt vagy hét fiókájával - vehetjük végül a Krisztus-hierarchia élő teste jelképének is. Ennek legifjabb tagjaként végzi ötszörösen felszabadító munkáját a világért és emberiségért a hétséges Szellemi Iskola élő teste az ősi mantram erejével:

„Ex Deo nascimur,

in Jesu morimur,

per Spiritum Sanctum revi­viscimus”.