III. Az egyszarvú - az isteni erő jelképe

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Kristály sorozat 2 - Misztériumállatok

Akinek alkalma van sokat utazni, az a világon sok helyen rábukkan egy karcsú állat ábrájára, az egyszarvú jelképére, mely többek között az angol királyi család címerét is ékesíti. Az egyszarvú számos kút szobordísze, valamint faliszőnyegek és festmények kedvelt motívuma is. Mesék, mondák és legendák adnak hírt róla. Az Ószövetség is többször említi, ám - fordítói munkássága iránti tiszteletünket megőrizve - meg kell mondanunk, hogy Károli Gáspár ezzel a jelképpel nem tudott mit kezdeni. Luther Márton ugyanis a német nyelvű Bibliákban valóban egyszarvúról (Einhorn) beszél, míg Károli - a változatosság kedvéért - egyszer vad bivalynak (Mózes IV. könyve 23:22: Isten hozta ki őket Egyiptomból, ereje mint a vad bivalyé), másszor vadszamárnak és bölénynek (Jób 39:12: Akar-é szolgálni néked a bölény?), majd bivalyfiának fordítja (29. Zsoltár: Az Úr szava cédrusokat tördel; összetöri az Úr Libánon cédrusait is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat.) Az egyszarvú kétségen felül magasságos szellemi eszmény jelképe, mely egyértelműen, „egyszarvúan” a magasabb, isteni természeti rend értékeire irányul.

A leírások szerint az egyszarvú hófehér, és arany nyakörvet visel. Ez az új és tiszta akaratra utal, mely a szellem vezetése alatt áll. Az egyszarvú ezek szerint rendkívül jelentős jelkép. Élőlényként a természetben nem fordul elő. Egyes festmények fehér lónak ábrázolják, homlokán hosszú, csavarodott arany szarvval. Artur király és asztaltársaságának pompás legendája lovagok kalandjait ecseteli, akik kivonulnak a szent Grál keresésére. Közülük csak négyen hivatottak a Grál-rejtély megélésére. Bűnös állapota miatt az első a Grált csupán álmában pillantja meg. A második kénytelen visszatérni a világba, hogy a Grált hirdesse, magasabb fokra még nincsen felkészülve. A harmadik lovag, Parzifál, az ösvényen számos bukás és talpraállás után a Grál őre, Grál-király lett. A negyedik pedig, Galahád, a tudó és beteljesítő - a beavatott - belépett a Grál fényességébe.

Figyelemre méltóak a Galahád új akarati állapotáról szóló leírások. Azt mondják például:20

„Galahád pillantása végigsiklott a lovagok társaságán, az asszonyokon és leányokon, a kerekasztalon, a széken, melyen arany felirat ragyogott.

- Uram, palotád gyönyörű, de nem maradhatok itt. Kint vár a lovam. Nem tudom hová visz, de nem is firtatom. Feladat vár rám, melyet teljesítenem kell. Saját kívánságaimra gondolnom sem szabad. Isten veled Uram.

Meghajolt a király előtt és elhagyta a termet. Az utána siető lovagok az udvarban fehér lovat pillantottak meg, melyre Galahád felpattant, és elvágtatott.”

Legendákban és mondákban a ló egy magasabb rendű, lendületes csillagerőre utal, melyet asztrális erőnek is neveznek. A fehér pedig a tisztaság színe. Aki elért Galahád szellemi fokára, az teljesen ráhangolódott az isteni akaratra. A dolgok nem az ő vezetése alatt állnak, hanem minden órában a magasabb rendű akaratnak vannak alávetve.

Más helyeken a teljes önátadásba vetett bizalmáról olvashatunk:21

„Galahád előtt zöld ruhás, fekete hajú szép asszony áll, Nimué, a Tó Asszonya.

- Már vártalak - üdvözli Galahádot.

Galahád leszáll a lóról, meghajol és udvariasan köszönti.

- Magányos lovag vagy, Galahád - szól Nimué. - Hol a pajzsod? Pajzs nélkül indulsz ily nagy útra?

- Úrnőm, reggel még kardom sem volt. Nem kerestem, mégis kaptam egyet. Ha pajzs kell, bizonyára időben hozzájutok.

- S ha nem, Galahád?

- Úgy pajzs nélkül keresem a Grált.

- S ha a Grált sem találod?

- Ez nem kérdés számomra, Úrnőm. Megbíztak a keresésével. Ennyi elég nekem.”





Egyszarvú-legendák



A különböző egyszarvú-legendák mind arról a szellemi fejlődésről beszélnek, mely az ember rendeltetéséhez vezet. Egy legenda szerint közönséges ember az egyszarvút nem pillanthatja meg, ilyenek előtt az egyszarvú nem mutatkozik. „De akinek a háza egy domb lábánál fekszik, az szinte földrengést észlel, ha az egyszarvú láthatatlanul, dübörgő patákkal keresztülvágtat a dombon. Az ember ekkor a szíve mélyéig megrémül a zajtól és a föld rengésétől.” Hasonló kép jelenik meg Rózsakereszt Krisztián történetében is, amikor Húsvét előestéjén meghívót kap az alkémiai menyegzőre: a küldött megérkezésekor földrengésszerű vihar rengeti meg házát.

„Istenből születtem” - állapítja meg a klasszikus rózsakeresztesek beavatási mantramjának első szakasza. Ha ennek tapasztalata - hogy ugyanis Istenből született - valakiben megjelenik, akkor az illető régi lénye az alapjaiig megrendül. Ha a számára még láthatatlan szellem megérinti őt a szívében, akkor megérti, hogy életének nagyszerű rendeltetése van, mely végtelen célként fekszik előtte. Ráébred, hogy ő tulajdonképpen Isten ábrázolója. Hogy olyan tökéletessé kell válnia, mint az Atya, aki a mennyekben van, akiből ő, a jelölt született. E feladat megrengeti énjének félénken a lejtőhöz simuló, mégis dacosan a hegybe kapasz­kodó házacskáját. Akit elér a szellem vihara, az megtapasztalja, hogy minden régi szokást és hétköznapi célt új mértéknek kell alávetnie, és ezzel az egyetlen nagy célnak alárendelnie. Így indul va­dászatra: meg akarja fogni az egyszarvút.





A szűzies lélek



Egy másik legenda azt meséli: Az egyszarvú egy csodás, nagyon ritka, értékes állat. Számtalan vadász kergeti, anélkül, hogy sikerülne elejteniük. Ha viszont egy tiszta szűz megy az erdőbe, és nyugodtan leül egy fa alá, akkor az egyszarvú maga megy oda hozzá, és szelíden a szűz ölébe hajtja a fejét: az egy­szarvú foglyul ejteti magát. Csak egyetlen vadász tartozik a szűzhöz. Négy kutyájával ez is az egyszarvúra vadászik, és a szűz felé tereli, akivel aztán az egy­szarvú szívesen foglyul ejteti magát.

Az ember birtokleső, elsőségre törekvő lelke az egyszarvút, a szellemet soha sem lesz képes megfogni. Számtalan ilyen vadász hajkurássza sikertelenül a valóság erdejében. Kizárólag az új lélek, a ,,tiszta szűzzé” vált lélek képes az egyszarvú lépteit maga felé irá­nyítani. Ennek olyan léleknek kell lennie, mely minden földiségtől mentes, amely többé semmilyen földi érdeknek és szenvedélynek nem szolgáltatja ki magát, tehát szűziesen tiszta. Nyugodtan ül a valóság sötét erdejében. Minden régi elmúlt, és íme: újjá lett minden.

,,Jézusban meghalunk” - mondja a klasszikus rózsakeresztesek beavatási képletének második szakasza. Az olyan lélekkel pedig, amelyben minden régi meghalt, az egyszarvú önkéntesen, szívesen foglyul ejteti magát, mert tudja, hogy őhozzá tartozik. Az új lélekbe új erőként és új életrendként beáramlik a szellem, hogy egyesüljenek. Csak amikor az ember semlegessé vált min­den földi befolyással szemben, mentessé vált a rokonszenv és ellenszenv kényszerétől, vagyis tárgyilagos­sá lett, akkor jön el az egy­szarvú, a szellem, hogy megünnepelje vele az alkémiai menyegzőt. Mária, a szűz, fogadja a Szent Szellemet.

Sok közép­kori festményen a szűz képében, akihez az egyszarvú közeleg, Máriát lehet felis­merni, míg az egyszarvút a Krisztusnak veszik, akitől a szűzben új élet fogan. A bibliai történetben a Szent Szel­lem közelgését és fiának megszü­letését Máriának Gábriel arkangyal, Isten küldötte jelenti be. Gábriel Istennek egy ereje, mely az ember újjászületett lelkében hat, és az embert annak a biztos reményével, sőt bizonyosságával tölti el, hogy a szellem benne fog lakozni. Az egyszarvú legendájában az egyetlen vadász, aki szövetkezett a szűz Máriával, nem más, mint Gábriel, négy kutyája pedig az ember négy nagy erénye: igazság, igazságosság, irgalmasság és békesség. Mielőtt ugyanis a lé­lek szűzzé válhatna, az előkészület hosszú útját kell megtennie. Az embernek az építmény négyzetére kell helyezkednie, és négy fontos tulajdonságot kell kifejlesztenie:



1. Egyértelmű irányulást - az igazság erényét.

2. Viszálymentességet - a békesség erényét.

3. Összhangot a tevékenységek váltakozásában - az igazságosság erényét.

4. A csoportegység tudatát - az irgalmasság erényét.



Teljes, négyszeres természetes lé­nyének az új lélek kialakulására és az alkémiai menyegző céljára kell irányulnia. A lélekember lényének ez a négy magától értetődő tulajdonsága, és annak a bizonyossága, hogy az alkémiai menyegzőt megünnepli, ez tereli a szellemet őhozzá. A legendában ábrázolt jelképek tehát nem mások, mint az alkémiai menyegző feltételei. A legfőbb és legalapvetőbb feltétel az, hogy az ember régi énlénye elhaljon. Csakis ezáltal fejlődhet ki az új, szűzi lélek. Ezt követi a személyiség négyszeres testének négy transzmutációja, át­alakulása, amelyet a szel­lem vezet, amiért is bizonyos, hogy a mű sikerülni fog. Ímhol a négy ku­tya, Gábriel arkangyal vezetése alatt.

Így keletkezik az új lélekből, az átalakult testből és a szellemből egy új háromság. Most az egyszarvú, az isteni akarat odaadja magát az embernek, és sugárként tör elő annak homlokából. Az ember egyesült a szellemmel. Mint szellemlélek-ember egyszarvút ábrázol. Rendíthetetlen, ,,egy­szarvú”, mert a szellem törvényeire irá­nyuló akarattal dolgozik az embe­riségért. A csavarvonalas szarv - a belőle áramló isteni akarat sugara - pontosan megegyezik a felettes természetből jövő csavarvonalban mozgó kozmi­kus áramlatokkal, melyeket befogad és to­vábbsugároz. Újjászületett a Szent Szellemből, ahogyan a klasszikus rózsakeresztesek beava­tási képletének harmadik szakasza mondja.





A főpap



Az Egyetemes Tan arra oktat, hogy az akarat szó szerint mágikus lélektulajdonság. Az akarat a léleknek, s ezzel az életünknek nagy és féktelen mozgatója. Akaratával az ember képes egy eredetileg alaktalan és elvont mágneses erőt határozottá tenni és felhasználni. Az akarat minden életfolyamatnál számottevő, sőt a legtöbb esetben vezető szerepet játszik. Az akaratnak kell például a gondolatokat arra késztetnie, hogy valamire irányuljanak. Csak így keletkezhet egy gondolati elképzelés. Az akarat minden cselekvést megelőz. A rózsakereszt filozófiája ezért joggal nevezi az akaratot „főpapnak”. Isten fényszületése azonban csak akkor jöhet létre, ha az akarat odaadja, feláldozza magát. Ez Isten fényszületésének a kulcsa.

Az Egyetemes Tan alapvetően különbséget tesz a közönséges természet, vagyis a földre irányuló és a földi természetet fenntartani szándékozó ember akarata - valamint az Istenben lángra lobbant, megszenteltetett akarati képesség között. János 1. levelének 2. része közli a 17. szakaszban: „És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Ezen általában azt értik, hogy az ember a saját akaratával teszi azt, amit Isten akar. Ám ez természetesen lehetetlen! Régi tömlőkbe nem lehet új bort tölteni. Földi képességekkel lehetetlen mennyei munkát végezni. Isten akaratát teljesíteni tehát csak akkor lehet majd, ha az ember Isten akaratát új akaratképességként birtokolja.

Ehhez a Szent Szellem első sugarát, mely az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának mágneses testében, s így a tanulóban is megjelenik, eleven erőként be kell engedni a tanuló főszentélyében lévő akarati és gondolkodási szervekbe. Hogy ez lehetséges legyen, ahhoz a tanulónak félre kell állítania saját akaratát. A tanulónak semmi ezzel a világgal kapcsolatos dolgot sem szabad akarnia többé, egész akaratát az isteni akaratnak kell alárendelnie. Akaratával a felettes akaratot kell szolgálnia, nem pedig alantas akaratával dolgokon és embereken uralkodnia.

Az ember akarata egy hatalmas tűz, egy rendkívül mágikus erő. Az ember bukását, bűnbeesését éppen ennek az egykor Isten által rendelkezésére bocsátott képességnek a helytelen használata, ezzel a tüzes, lendületes képességgel való visszaélés okozta, emiatt kellett elhagynia a dicsőség birodalmát. Ez a paradicsomi átok, amely csaknem elviselhetetlen terhével mind a mai napig nyomaszt és gyötör minket. Az átoktól csak egyetlen módon lehet megszabadulni, csak egyetlen úton lehet visszatérni az istenfiasághoz, amit Isten rendelt el az emberiségnek.

Ez az út talán valami módszer, előírások sora, melyhez igazodni kell? Vagy ismeret, valami filozófia? Esetleg meditálással és lemondással járó gyakorlatokat kell végezni? Elérhető-e ez a megszabaduláshoz vivő út imádkozással, vagy inkább humánus, emberbaráti életre kell törekedni?

Nem, semmiképpen sem. A paradicsomi átok hatástalanításának vagy semlegesítésének mindezen kísérleteinél az ember a régi akarat sötét tüzét veti be. Erre a haszontalan és veszélyes módszerre mondja a Szentírás: az ördögöt Belzebubbal akarja kiűzni.

A rózsakereszt által hirdetett út a transzfiguráció módszere. Ennek egyik nézeteként a szentségtelen akaraterőt fel kell számolni, ezt a sötétvörös tüzet el kell oltani, minden tartozékával és kellékével együtt. A természet akaratának ösztönző, hajszoló erejét a koponya hegyén meg kell feszíteni. Ahogyan Krisztus mondta tanítványainak: „Aki az ő életét elveszejti énérettem, az megtartja azt”.





A hit



Ezt csak erős hittel lehet megvalósítani. A „hit” a keresztény alkémia mágikus értelmében nem egy misztikus elmerülés a vérmes érzelmek világában, hanem azt jelenti, hogy akaratot, az egész tudatnak ezt a kulcsát, az én alapját a Krisztus-tűzre kell rábízni. A hit a Szent Szellem tüzének lángjaiban végzett cselekvés. Aki így, az akarata átadásával veti bele magát a megszenteltetés tüzébe, az megszületik Istentől. Akit igazán Isten szelleme lobbantott lángra, az egy új, 'egyszarvú', egyértelműen irányuló akaratképesség hatására cselekszik. Aki ennek az akaratnak van birtokában, az rendelkezik Isten akaratával. És megtapasztalja, hogy az egyszarvú az ő saját belső tulajdonságaként áll szolgálatába.

Mivel pedig ez a tulajdonság a főpap homlokáról kisugárzik, feladata végzése közben pedig fény villan fel onnan, a szimbolika ekkor is egyszarvúról beszél. Az akarat tehát a legdinamikusabb hatóerő a testalakban. Most már számunkra is világos, hogy a régi akaratot nem lehet átszellemíteni és kiművelni, nem lehet és nem szabad megdicsőíteni. Aki a saját bukott életénél jobban kívánja és szereti a szellemi élet felélesztését, az felmegy Golgotára, hogy miután ott kijelenthette: „elvégeztetett”, megünnepelhesse a feltámadást.

Ezt az utat kellett megtenniük az előttünk haladó testvéreinknek is. Ez az út mindenki számára a földiség leküzdéséből és a mennyeinek a felébredéséből áll. Nekik is cipelniük kellett a keresztet, mielőtt részesülhettek a győzelemben. Önző, személyes akaratukat meg kellett feszíteniük, és mindent maguk mögött kellett hagyniuk, ami a lelket a szenvedélyek és káprázatok földi szféráiba húzza le. Csak ekkor bontakozhattak ki szellemi erőik, hasonlóan a reggel fényességében kifeslő rózsához.

A mi szerzetünk - mondják a rózsakeresztesek - a teremtés első napjától kezdve létezik, amikor Isten szavára világosság lett, és létezni fog mind az idők végezetéig. Ez a világosság gyermekeinek a közössége, akiknek a teste világosságból van, és akik örökké a világosságban élnek.





Az önátadás



A fentiekkel kísérletet tettünk arra, hogy e hatalmas jelképről, az egyszarvú szimbólumáról fellebbentsük a fátylat. Ezekben az utolsó időkben, a nagy változásnak és új tájékozódásnak ezekben a napjaiban a Szerzet azokat keresi, akik készek a transzfiguráció útjára térni. Ez az az út, amelyen „néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”. Ezek az emberek a századok során szerzett tapasztalatkincsük révén érettek lettek, betekintést nyertek az élet nagy összefüggéseibe, és ezzel megteremtődött önátadásuk alapja. Emiatt belülről képesek kimondani az egyetlen ima lángoló igéjét, amelyet a Krisztus hagyott az emberiségre, és amelynek mágikus ereje egykor megnyitja majd minden kapuk kapuját:

„Legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is”.