1. Húsvét előestéje

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője I

Az első nap

Egy este, húsvét előtt, az asztalnál ültem, s szokásom szerint alázatosan imádkozva beszélgettem Teremtőmmel, sok nagy titkon elgondolkozva (amiknek formájában a világosság Atyja az ő fenségét bőségesen megmutatta), és drága húsvéti bárányommal együtt, szívemben kovásztalan, tiszta kenyérkét akartam készíteni, amikor hirtelen olyan rettenetes szél kerekedett, hogy azt hivém, mindjárt szét is veti a hegyet, melybe házacskám volt ásva. Mivel azonban ilyesmit nem az ördög tett velem (holott sokat bántott engem), visszatért a bátorságom, s folytattam az elgondolkozást, amíg - amire nem számítottam - valaki meg nem érintette a hátamat. Ettől annyira megijedtem, hogy nem mertem hátra nézni sem: bizalmam azonban emberi gyengeségem és a körülmények dacára sem csappant meg. Amint azonban ismételten rángatták a kabátomat, mégis megfordultam. Pompás női alak állt mögöttem. Csupa kékség ruháját, arany csillagok borították, mint az égboltot. A jobb kezében lévő színarany trombitába nevet véstek, amelyet el tudtam olvasni ugyan, de kibeszélését megtiltották. Bal kezében egy csomó, több nyelven írt levelet tartott, amelyeket, ahogyan később megtudtam, minden országban kézbesítenie kellett.

Nagy, szép szárnyai is voltak, melyeket teljesen szemek borítottak. Szárnyra kelve a sasnál is sebesebben tudott repülni.

Bizonyára még többet is megfigyelhettem volna rajta. Mivel azonban csak rövid ideig maradt nálam, s én

az ijedségtől és csodálkozástól szinte megdermedtem, le kellett mondanom erről. Mert mihelyt megfordultam, levelei között keresgélt, kihúzott egyet, nagy tisztelettel letette asztalomra, majd egyetlen szó nélkül azonnal elment. Mialatt azonban felemelkedett, szép trombitáján olyan erős hangot hallatott, hogy az egész hegy visszhangzott tőle, s én egy negyed óráig a saját szavamat is alig voltam képes meghallani.



C.R.C. alkémiai menyegzője

1 Húsvét előestéje

Az elbeszélés húsvét előestéjén kezdődik.

Minden ilyen elbeszélésnek ezzel kell kezdődnie. Ismeretes, hogy húsvét a feltámadás ünnepe. Március 21.-e táján ünneplik, amikor a Nap belép a tavasz jegyébe. Emiatt a természetújraéledés puszta ténye ünneplésének is vehető. A tél elmúlt, megjött a tavasz. Ezt megünneplik: már évmilliók óta. Miért ne! Az ünnepet persze különböző vallásos címkékkel is el lehet látni, mert ha már ünnepelni lehet, akkor ezt meg kell köszönni az isteneknek.

Húsvétot korszakunkban sok egyház ünnepli mindenféle Krisztus feltámadására utaló magyarázattal. Az egyházi ünnepen résztvevő emberek azonban vagy történelmi tényre gondolnak, hogy „réges-régen Krisztus feltámadott a halottaiból”, vagy pedig húsvéti-tojásra, főtt sonkára, „locsolkodásra”, vagy más ilyen népszokásra néznek. Mindenkit meghat egy természetfolyamat, melyet nem lehet elkerülni.

Az alkémiai menyegző bevezetője azonban egészen másra céloz.

Minden ember szüntelenül egy feltámadási ünnep előkészítésével foglalkozik. Mindenki a jövőre készül és a jövőről álmodozik, a saját jövőjéről, tehát puszta dialektikus, társadalmi jövőről. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, mert itt vagyunk, ebben a világban, s mivel ez az idő és tér világa, minden embernek naponta készülnie kell a jövőjére. A tegnap most mára változott, a ma pedig néhány óra múlva holnap lesz. Ettől nem szabadulhatunk meg. Ha azonban más sem lenne, csak a téridőrendi világ jövőjére való várakozás, akkor koldusok lennénk.

És C.R.C. nem is erről a mindennapi, dialektikus feltámadásról beszél. Ő az új életterületen, az eredeti életben való feltámadásra irányul, pontosan arra, amelyre a modern Szellemi Iskola is. Aki így törekszik, annak valóban minden napja „húsvét előestéje”. Mert ha való ban ilyesmire vágyik, akkor tudja, hogy ez a nap eljön. A dialektikus kívánságoknál viszont az eljövetelt egyáltalán nem lehet mindig remélni: ezért veszekedik anynyit a világ.

A mindennapi, természetes és közönséges élet kötelezettségei mellett a Szellemi Iskola sok tanulója vágyik arra, hogy bemehessen az új életbe, s így ezeknél mindig „húsvét előestéje” van.

Ennek a viselkedésnek az ilyen tanulók számára most csak egyetlen szempontja van: mert tudják, hogy az Iskola a gnosztikus birodalomba való belépésre hívja fel őket. Ez a birodalom persze nemcsak az Iskola, ennek általános, külső jelensége, hanem különösen a rejtélyek temploma, a lélekbirodalom temploma, vagy új asztrál tere, mely a belső Iskolával van kapcsolatban, melyet ez újra felépített. Minden tanuló tudhatja, hogy a rejtélyek temploma hívja őt. Valamint azt is megtudhatja, hogy ennek a felhívásnak egészen személyes jellege lesz. Arról van tehát szó, hogy ha meghallotta az általános hívást, akkor fel kell készülnie a személyes felhívásra is.

Ezt az előkészület nevezi C.R.C. a „drága húsvéti bárányával együtt szívében a kovásztalan, tiszta kenyérke” elkészítésének.

Ha Ön valóban ismeri ezt az új, időszerű vágyakozást, ha van Önben ebből valami, akkor tudja, hogy keresés is van, amellyel e vágyakozás kielégítésére törekszik. Minden vágyakozásból előáll a kielégítés, a teljesülés keresése. Akiben tehát megvan ez a magasabb, másféle vágyakozás és így fáradhatatlanul keres, akinél mindig húsvét előestéje van, az szüntelenül drága húsvéti bárányával együtt a kovásztalan, tiszta kis kenyér elkészítésén is fáradozik. Ha pedig ismeri ezt a vágyakozást, és ennek kielégítésére törekszik, akkor fáradozásai során újra meg újra csalódások érik.

A célt nem sikerül azonnal elérni. Ezek a csalódások azonban szükségesek, mert meg kell tanulnia, hogy ezen az úton mi a hasznos és mi a haszontalan. Így tisztul. A tiszta kenyér, tiszta kalács elkészítése sok haszontalan kísérlet után bizonyos pillanatban hirtelen sikerül. A gnosztikus világosság megérint minket, mint tanulókat, s elvegyül a dialektikus erőkkel. Ennek következtében mindig erjedési folyamat keletkezik. Azonban az a feladatunk, hogy erjedési folyamat okozása nélkül próbáljunk a gnosztikus világosságerővel új életalapokat lefektetni.

Ha a jelölt kitart fáradozásainál, akkor keresésére és előkészületére, a magasabb vágyakozás következményeire, egyszerre csak válasz jön: akkora vihar keletkezik, hogy a jelölt nem gondolhat mást, mint hogy „a hegyet, melyben házacskája lapul, a nagy hatalom mindjárt szét is veti”.

E vihar jelentését jól be kell látni. Itt mágneses viharról van szó. Minden ember egy mágneses térből, asztrál erőből él. Itt azért keletkezik „vihar”, mert egy másik mágneses térrel kerülünk kapcsolatba, az kezd befolyásolni minket, melynek sugárzásai viszont megszokott természetünk sugárzásaival teljesen ellentétesek. Ez rendkívül érdekes, sőt, olykor szorongást keltő tapasztalat. A másik mágneses tér sugárzásait a szívünkkel vesszük fel. Olyan erővel rezegnek és áramlanak át rajtunk, mely pontosan a vérünk és a szándékaink tisztaságának felel meg. Ez nem csak egyszer történik, hanem többször is, ahogyan ez C.R.C. elbeszéléséből is kitűnik: nem új neki. Ezért mondja, hogy már nem fél.

Aki ezt a vihart először éli át életében, az gyakran annyira fél, hogy tiszta vágyakozását elfojtja, vagy visszaszorítja, s így boldogtalan lesz.

Ha azonban tovább fáradozik, akkor az ilyen érintés gyakoribb lesz, majd újra visszahúzódik. Sokszor keletkezik tehát ilyen vihar, majd ismét elül. Ha azonban az új életet kereső ember egyre tisztábban irányul vágyakozása céljára, akkor eljön az a pillanat, amikor a vihar marad, s már nem csillapítható. Az új mágneses tér sugárzásai már nem hagyják el őt. Állandóan körülötte és benne vannak, s átveszik élete vezetését.

Ettől a pillanattól kezdve két mágneses térrel van dolgunk. Az új befolyást nevezik Virgo Luciferának, a világossághordozó szűznek. Mert ha ez az érintés tartós lett, akkor ebből a befolyásból kell az új templomban az új életnek megszületnie.

Mielőtt azonban ez megtörténhet, még sok mindennek kell megvalósulnia. Az alapok azonban megvannak, a lehetőségek adottak, s az ebbe a templomba való belépést ábrázolják egy meghívó megkapásának. A meghívásnak aztán eleget lehet tenni.

Nos, különböző értelemben minden tanuló megkapta a meghívót. Tanulóságuk miatt sokan külső meghívót kaptak, mely mégis kapcsolatot jelent. Sokan tapasztalták az említett vihar erejét: az ilyenek belső meghívót kaptak.

Bárhogyan is történt, aki részt akar venni az új életben, annak erre rövid időn belül fel kell készülnie.

Mert itt az idő!