Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője I

5. A megmentő kötél

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője I


A dolog azonban egészen másképpen alakult. Amikor a nyíláson lepillantó urak egy ideig derültek a mi tolongásunk láttán, egy nagyon öreg úr csendet parancsolt nekünk. Mihelyt valamelyest elcsitultunk, a következőket mondta (ha sikerült jól észben tartanom):



Ha az ember nemzetsége

emelkedne jó magasra,

Anyám erejétől joggal

annyi minden jót kaphatna.

Ha azonban engedetlen,

aggodalom, bú a sorsa,

sötét éjnek örök rabja.



De az én szerető Anyám,

nagy baj láttán irgalmas ám,

legszebb kincsét annak adja,

ki a világosságot kutatja.

De kegyelmében, s ritkán teszi,

nem akarja fecsérelni,

hogy ember igaznak lássa.



Dicső ünnepre készülünk,

s hogy örömmel ünnepeljünk,

ma Anyánk dícséretére

nagy jótettet viszünk végbe:

hozzátok kötelet eresztünk,

aki képes megragadni,

azt szabadon eresztjük.

Alig hangzottak el az utolsó szavak, amikor az idős hölgy megparancsolta szolgáinak, hogy a kötelet hétszer eresszék le a börtönverem aljára, s aki megragadja, azt húzzák fel. Istenem, csak le tudnám írni, mi robbant ki erre itt lent! Mindenki meg akarta ragadni a kötelet, s ezzel csak a többieket akadályozta. Hét perc múlva azonban egy csengő jelére négyet húztak ki az első kötéllel. Én a kötélnek még közelébe sem jutottam, mert, mint mondtam, szerencsétlenségemre a fal egyik kövén álltam, a kötelet pedig középen engedték le.

Másodszor is leeresztették, de mert soknak a lánca nehéz, karja meg gyenge volt, lezuhanva olyanokat is magukkal rántott, akik egyébként esetleg rajta maradtak volna. Hát igen: sokakat húztak le olyanok, akik maguk nem tudták elérni a kötelet. Még nyomorúságos állapotukban is annyira irígykedtek egymásra. Én azonban azokat szántam meg legjobban, akik olyan súlyosak voltak, hogy karjuk is kiszakadt, s így szintén nem voltak képesek feljutni. Így történt, hogy az ötödik kötélig csak néhányat sikerült felhúzni. Mert mihelyt elhang-zott a jel, a szolgák a kötelet oly gyorsan húzták, hogy a legtöbben egymás hegyén-hátán lebukfenceztek. Az ötödik kötél így teljesen üres volt, úgyhogy velem együtt sokan kételkedtek a megszabadulásban, s Istenhez könyörögtünk, hogy irgalmazzon nekünk, s ha lehetséges, váltson meg minket ettől a sötétségtől. Mire néhányónkat meghallgatott. Mert amikor a kötél hatodszor jött le, jó néhányan meg tudták ragadni, s amikor a felfeléhúzásnál ide-oda lengett, bizonyára Isten akarata szerint nekem is közelembe került. Gyorsan elkaptam, úgyhogy legfelül lógtam rajta. Így végül várakozásom ellenére szerencsésen kikerültem a veremből. Ennek annyira örültem, hogy nem is éreztem a sebet a fejemen, amit a felhúzásnál egy hegyes kő okozott, míg hetedszer a többi megszabadítottal együtt segítenem nem kellett az utolsó kötél felhúzásánál (ahogyan ez az előző esetekben is mindig így volt). Ennél az erőlködésnél aztán a vérem a ruhámra folyt, erre azonban örömömben nem is ügyeltem.

Amikor a kötelet utoljára is felhúzták, s a legtöbben rajta függtek, az idős hölgy félretetette a kötelet, s aggastyán fiával (akin nagyon csodálkoztam) közöltetett valamit a lent maradt foglyokkal. Az rövid gondolkodás után a következőket mondta:



Gyermekeim, amint vártuk,

teljesült a dolog végül.

Ezt társaitoknak szánták

jó Anyámnak kegyelméből.

Ne irígyeljétek őket!

Boldog időszak kezdődhet,

gazdag-szegény nem lesz most már,

ember emberhez szegődhet.

Akinek sok munka jutott,

támogassa is a dolgot.

Építkezést bizonyítson,

aki sokkal megbízatott.

Hagyjátok hát a kesergést,

bírjatok ki néhány napot!



Amikor befejezte, a tetőt újra rátették a nyílásra, és a tornyot lezárták. Aztán megint megfújták a trombitákat és verték a dobokat, de nem olyan erősen, hogy ne hallhattuk volna a foglyok keserves jajveszékelését, s én szánalmamban nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Ekkor az idős hölgy és a fia beleült a készen tartott karosszékekbe, s a hölgy megparancsolta a megmentettek megszámlálását. Amikor a számot meghallotta és felírta egy aranysárga táblácskára, mindegyikőnk nevét megtudakolta, melyet egy apród szintén feljegyzett. Mialatt szemügyre vett minket, úgy hallottam, hogy fiának azt mondta sóhajtozva: „Ó, mennyire sajnálom szegényeket a toronyban. Bár megengedné Isten, hogy mindet megválthassam!” Mire fia azt felelte: „Anyám, Isten így rendelte, s nem ellenkezhetünk Vele. Mert ha mi mind urak lennénk, lenne minden java velünk, s mind az asztalnál is ülnénk, ki tálalna hát fel nekünk?” Az Anya erre hallgatott. Nemsokára azonban azt mondta: „Akkor szabadítsátok meg ezeket a béklyóiktól”, amit gyorsan meg is tettek. Rám majdnem utoljára került sor: a többiekre nem ügyelve, nem tudtam magam visszatartani, s az idős hölgy előtt mélyen meghajoltam, Istennek köszönetet mondván, hogy akarata szerint, a hölgy által, atyai kegyességgel kivezettetett a

sötétségből a világosságra. A többiek is követték példámat. Végül mindegyiknek arany emlékérmét adtak útipénznek, aminek egyik oldalába a felkelő nap volt vésve, a másikba meg - ha jól emlékszem - három betű: D.L.S. (Deus Lux Solis: Isten a nap világossága).

Ekkor aztán szabadok voltunk és visszatérhettünk munkánkhoz azzal a megbízással, hogy Isten dicsőségére szolgáljuk felebarátainkat, és hallgassunk arról, amit ránk bíztak. Ezt ünnepélyesen megígértük, s elváltunk egymástól.

A béklyók okozta sérüléseim miatt azonban nem tudtam eléggé haladni, s mindkét lábamra sántítottam. Az idős hölgy ezt hamarosan észrevette, s magához intett: „Fiam, ne törődj ezekkel a fogyatékosságokkal, hanem gondolj gyengéidre, s adj hálát Istennek, hogy már ebben az életben megengedte neked, hogy hiányosságaid ellenére ilyen nagy megvilágosulásban részesülj. Tartsd meg ezeket a sebeket az én kedvemért.”

Erre újra felharsantak a trombiták, mire ijedtemben felébredtem.

Csak most vettem észre, hogy mindez csupán álom volt, amely azonban annyira belevésődött tudatomba, hogy továbbra is aggódtam, s úgy tűnt, mintha érezném a sebeket a lábaimon. Bárhogyan is, megértettem, hogy Isten kegyelméből résztvehettem egy titokzatos és rejtett menyegzőn, amit Isten Őfenségének gyermeki bizalommal meg is köszöntem, és arra kértem, hogy továbbra is tartson meg az Őiránta érzett tiszteletben,

szívemet naponta töltse el bölcsességgel és belátással, s ha nem is érdemlem meg, vezessen el kegyesen a kívánt véghez.



C.R.C. alkémiai menyegzője

5 A megmentő kötél

Megbeszéltük, hogy milyen körülmények között és milyen lények érdekében végzi munkáját a modern Szellemi Iskola. Ez egy hétszeres munka, az a hét kötél, amelyet a sötét börtönbe eresztenek le.

Kötél alatt mágneses erővonalat értsünk, mágneses erőáramlatot, amelynek segítségével a munkát végzik. Láttuk, hogy az emberiség a vérgyengülés miatt új mágneses erőkre kezd fogékonnyá válni, vagy azokat legalább is bizonyos mértékig észlelni. A vérnek, ezt Önök esetleg tudják, hét nézete van, hét tényezőből áll. A vérelgyengülés fajtái így szintén hétfélék lehetnek. Hét irányba megy tehát az emberek törekvése is, hét viszálykodó csoport van, s így a hétszeres tevékenységű szerzetnek az emberekkel hétféle találkozási lehetősége van.

Elképzelhetik, hogy a világon hét Szellemi Iskola van, hogy, amennyiben lehetséges, mind a hét embercsoportért tehessünk valamit, s hogy ezek szerint vannak olyanok, akiknek egészen más oldalról kell kezdeniük.

A börtönveremben küszködő csoportok minden törekvő emberének így adnak alkalmat a halál béklyóitól való megszabadulásra.

A hét kötelet nem egyszerre eresztik le. A hét, különböző mágneses erővonalat egymás után folyamatszerűen teszik hatásossá, hogy jó választék és igazságos fejlődés legyen az eredmény. Ez világosan kitűnik a tényből, hogy Rózsakereszt Keresztély csak a hatodik kötelet tudta megragadni, mert egy kövön állt a börtön falánál. Ez azt jelenti, hogy Krisztus erejében és a Szent Szellem által lehetett kihúzni, célszerű fáradozásának megrendíthetetlensége miatt.

Öt leeresztés után csak keveset, nagyon keveset tudnak felhúzni. Először is a viszály miatt, ami a szüntelen tettlegességekben bizonyosodik be, amely az irígység és gyűlölet következménye. Másodszor pedig azért, mert öt mágneses erővonal (hétből) csak keveset képes felhúzni. Ennek az öt vércsoportnak a tagjai ugyanis még annyira a természethez vannak kötözve (láncaik nehezek, karjaik gyengék), hogy nem lehet még segíteni rajtuk, holott vérük állapota miatt már észlelnek valamit a világosságból, és valamelyest reagálnak rá. De ezeknek is eresztenek le kötelet, hogy meglegyen az esélyük, mert az „egyforma esélyeket mindenkinek” a Rend egyik szabálya.

Rózsakereszt Keresztélyt a hatodik kötéllel húzzák fel, s esetleg idegenkedünk a ténytől, hogy egy hegyes kő véresre sebezte a fejét, amit azonban csak akkor vett észre, amikor a hetedik és utolsó kötél felhúzásánál segített a többieknek, s vére - a megerőltetés miatt - ruhájára csepegett.

Ha a Szellemi Iskola új mágneses világossága eltalálja szívatomunkat, és - mint Rózsakereszt Keresztély - a hatodik vércsoporthoz tartozunk (ebben a csoportban az emberszeretet és a felebarát szeretete áll a központban), akkor a fejnek egy ilyen sebe már elvégzi a normális dialektikus erővonalaktól való feloldozást, megszabadítást. Ez a jelkép azt ábrázolja, hogy a lélek ablakáról elveszik az akadályokat.

Amikor a kötelet utóljára is felhúzták, akkor a börtönt egy időre újra lezárták.

Ebből meg kell tanulnunk, hogy a hétszeres Szellemi Iskola nem működik szakadatlanul, hanem bizonyos időszak után, a feladat teljesítése után visszavonják, hogy később, a helyes pillanatban egy újabb csoport képviseletében újra megjelenjen. Ezért beszélünk most modern Szellemi Iskoláról. A munkaidőszakok között mindig van bizonyos szünet, amikor a külső munka szünetel, hogy később egy új iskola frissen és erőteljesen kezdhessen.

A zárási döntést az idős hölgy fia jelenti be. Ez „az özvegy fia” meghatározásra emlékeztet. Az özvegy fiai a megszabadítottak, beavatottak, az egyetemes élet társtulajdonosai, akik az emberiség megmentésén dolgoznak. „Az özvegy fia” egy képlet. A bukott emberiség egykor egy tiszta erőtér része volt, amelyet „Anyának” is neveztek. Ez az erőtér az isteni bőséggel, az isteni Atyával való egységből állt és élt. A bukás bekövetkeztével ezt az anyateret elválasztották az Atyától, s özvegy lett. Az anyatér a széttört egység helyreállítására, az elveszettnek a megtalálására törekszik. Akik ebben segítenek, akiket erre kiválasztottak, azokat nevezik „az özvegy fiainak”. Erről beszél Hírám Abiff legendája is. És Lukács (7) is pompás történetet mond az özvegy fiáról, a naini fiatalemberről. Nain legelőt jelent, tehát a szerzet egyik munkahelyét, és ott - így a történet - meghalt az özvegy fia. Ekkor jön Jézus és feltámasztja halottaiból. „És a megholt felült, és szólani kezdett: és odaadta őt az anyjának”.

Ha az özvegy fiai befejezik tevékenységüket, akkor ezt közlik, bátorításként: „Ne keseregjetek, mert csak néhány napról van szó. A boldog idő, amikor újra mindenki egyenlő (nem dialektikusan, hanem új értelemben), rövid idő múlva újra eljön!”

Elérzékenyülhetnénk, s azt mondhatnánk, mily rettenetes, hogy a bukott emberiség megmentése olyan akadozva folyik: de be kell látnunk, hogy akinek a tevékenység időszakában a vére állapota miatt nem lehet segíteni, annak szüksége van a Gnózis megmentési kísérleteinek szabályos ismétlésére. Az emberek vérének olyan állapotban kell lennie, hogy a világosság befolyására reagálhasson, s elegendő erővel is kell rendelkeznie, hogy a szervezetben érvényesülhessen.

C.R.C. aztán azt álmodja, hogy a sötétségből kimentetteket megszabadítják láncaiktól és arany érmét kapnak az útra. Az érme egyik oldalán a kelő nap van, a másikon három betű: D.L.S.

Ezután minden megszabadult visszatérhetett a munkájához azzal a megbízással, hogy Isten dicsőségére szolgálja a felebarátot, s hallgasson arról, amit rábíztak. Ezt meg is fogadták.

Erre újra felharsantak a trombiták, amire C.R.C. felébredt és megértette, hogy tehetetlenségről szó sem lehet. Aki ugyanis megkapja a Rend jelét, az ugyanabban a pillanatban új lehetőséget is kapott. A múltat lezárták, s béklyóit feloldozták.

Ekkor útravalót kap. Egyrészt, az „egyik oldalon”, a kelő hajnal, az új reggel fénylik. Az utazónak erre a napkeltére kell fordítania iránytűjét. Másrészt, „másik oldalon” a három betű van D.L.S. (Deus Lux Solis), amivel azt közlik, hogy a jelöltet testileg összekötötték a Gnózissal (Deussal).

Ennek megfelelően új életvilágosság (Lux) van őbenne.

Ezzel pedig az új Szerzethez tartozik, a Fraternitas Solarishoz, tehát a Naphoz.

A három betűt Atyának, Fiúnak és Szent Szellemnek is lehet olvasni:

Deus: Atya,

Lux: a Fiú világossága,

Solator: a Vigasztaló ereje és kegyelme.

Ezen az alapon, az ilyen alapon mindenki megkezdheti az utat és fáradozását siker koronázhatja.

Nagyon reméljük, kedves olvasónk, hogy ezek segítségével Ön is hozzájuthat életútja kulcsához.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,