7. A négy út

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője I

A második nap

Alig értem ki az erdőbe, máris úgy tűnt, mintha az egész ég és az elemek is erre a menyegzőre díszítették volna fel magukat. Úgy véltem, hogy a madarak édesebben énekelnek, mint máskor, s a szarvasok is oly vidáman ugrándoznak, hogy öreg szívem repesett az örömtől. Ösztönösen, magam is hangosan énekelni kezdtem:

Madárkáim örvendjetek,

Teremtőnket dícsérjetek.

Tisztán csengjen éneketek:

fenséges az Istenetek.

Ő készíti ételteket,

s idejében ad ennetek.

Ezért hálásak legyetek!



Nem kell nektek mérgelődni,

Isten előtt tiltakozni:

nem rossz ám madárnak lenni,

Atyánk mindent jól teremtett:

bölcs, hogy madár nem ember lett!

Csend legyen, mert ezt így kellett -

Örülhetsz, hogy csepp a terhed!



Mit tegyek én, föld lakója?

Kell Istennel vitatkozni?

Ég hatalmát ostromolva,

Nagy Művésszel párbajozni?

Nem hat Őrá semmi kényszer,

mehet, kinél rossz a módszer -

ember, légy megnyugodva!



Nem császárrá tett épp téged -

nem sértődhetsz meg evégett!

Hisz a nevét megvetetted -

valld be, gonosz, kinevetted!

Fut előle sötétséged,

látja szívedet, vesédet.

Nem kell Istent sértegetned!



Ezt szívből énekeltem, hogy csak úgy zengett tőle az erdő, s utolsó szavaimat a hegyek is visszhangozták. Végül szép, zöld ligetet pillantottam meg, s az erdőt elhagyva arra tartottam. A ligetben három magas, gyönyörű cédrusfa állt, melyeknek széles koronája hűsítő árnyékkal kecsegtetett. Ennek nagyon megörültem, mivel - ha még nem is tettem meg hosszú utat - heves vágyakozásom hamar elfárasztott. A fák felé siettem, hogy kissé megpihenhessek. Ahogyan azonban közeledtem, szemeim az egyik cédrusra erősített táblácskán akadtak meg. Hamar megállapíthattam, hogy a kis táblára, finom betűkkel, a következőket rótták:

„Isten oltalmazzon, vándor! Ha valaha is eljutott volna hozzád a király menyegzőjének híre, akkor gondold meg a következőket:

Négy út közül választhatsz, amit a vőlegény itt ajánl







neked. A király kastélyát mind a négyen elérheted: de csak akkor, ha nem tévedsz le róluk.

Az első út rövid, de veszélyes: mert tele van szirtekkel és szakadékokkal, amelyekben halálra zúzhatod magadat.

A második hosszabb, mert kerülőket csinál, de soha sem vezet félre. Sima út és kényelmes, ha az iránytűt figyeled és sem jobbra sem balra nem hagyod elcsábítani magadat.

A harmadik a valóban királyi út, mert szívedet sok pompás örömmel és színjátékkal vidítja. Ezt ugyan máig is alig sikerült ezrek közül egynek is bejárni.

A negyedik úton halandó nem érhet célhoz, mert az út kimerítő, s csak elnyűhetetlen testek bírják ki azt.

Válassz tehát! Melyik útra térsz? Aztán egy lépést se térj le róla. Tudnod kell azonban, hogy az utat, amelyikre térsz, sorsod elháríthatatlanul neked szánta: továbbá - hogy ha kedves az életed - egyetlen lépést sem mehetsz visszafelé.

Ezt kell tudatnunk veled. Ha figyelmeztetésünket nem veszed figyelembe, akkor a legnagyobb veszélyek közepette, keseregve járod majd utadat. Ha viszont királyunk törvényeivel szemben a legcsekélyebb mértékben is vétkesnek tudod magad, akkor inkább fordulj meg, amíg nem késő, és siess haza ugyanazon az úton, amelyiken jöttél!”

C.R.C. alkémiai menyegzője

7 A négy út

Az alkémiai menyegző első napja beteljesedett, s Rózsakereszt Keresztély nagy örömmel hagyja el celláját, hogy útra keljen a menyegzői terem felé.

Az első napnak az volt a célja, hogy megszabadítsa őt láncaitól. A láncoktól akkor szabadultunk meg, ha a lélek, a vérfluidummal kezdve, lényét eléggé megerősítette a főszentélyben, hogy az ember így kifejleszthesse a szükséges mennyiségű erőt, s ezzel mindent megtehessen, amire az utazással kapcsolatban szükség van, amit az út megkövetel tőle.

Már tudjuk: az erő nem jön meg minden további nélkül egy elhatározás, vagy kieszelt terv, vagy indulat következtében, hanem a vérben és tudatban meglévő lélekminőségből kell meríteni. Mihelyt a lélek vezet minket (a vérben lévő gnosztikus bőség segítségével), megszabadultunk minden elemi lánctól, s az utat, a folyamatot meg lehet kezdeni.

A legelemibb láncoktól való megszabadulás azonban még nem jelenti azt, hogy az ember a menyegző útján túl van minden nehézségen. Ezt hinni nem lenne okos dolog. Helyzetünk ebben az időpontban még egyáltalán nem eszményi - mert anyagból születtünk: de az eszmény megvalósításának lehetősége kialakult. A folyamat megvalósítása pedig szinte utazás, Betlehemből Golgotára vezető út.

Nem nagyszerű-e, ha az ember a fellépő nehézségek láttán azt mondhatja: „Ezek a nehézségek fennállnak, nem tagadom, de nem uralkodhatnak rajtam, mert rendelkezem a belső erővel, amellyel áthatolok rajtuk”? Akkor nem kell félni vagy aggódni, hanem megvan a belső nyugalom, biztonság és a tudás, hogyan kell a hajót kormányozni a zátonyok között.

A láncoktól való megszabadulással kapcsolatban mégis van egy probléma, s ezzel is részletesebben foglalkozik a második nap. Egyesek például természetszülte erejükkel nagyon magabiztosnak és erősnek érzik magukat. Azt mondják: „Én mindent megtehetek és mindent tudok, mindenre képes vagyok, engem semmi sem akadályozhat”. Jelenleg van egy dialektikus nevelési módszer, amellyel már a gyereket nagyon magabiztossá akarják tenni. Ez azonban csak dialektikus kultúra, s tudatlanságon és erőszakon alapul.

Ezt a természetben-erős, magabiztos állapotot könnyen össze lehetne téveszteni a kötöttségektől és láncoktól való szabadsággal, s a jelöltnek az lehet az érzése, hogy belsőleg felvértezve áll minden nehézséggel szemben a Gnózis értelmében. Az ösvény jelöltjének ezért jól kell tudnia, hogy mit jelent a láncoktól való megszabadulás. Ezt tapasztalatból meg kell tanulnunk, belátnunk, hogy a vérünkben legyen. Csak így állapíthatjuk meg, hogy túljutottunk-e az első napon.

C.R.C. tehát nagy lelkesedéssel és örömmel, énekelve indul útnak. Először erdőn megy keresztül, majd szép, zöld ligethez ér. Itt három magas, pompás cédrusfa áll, Egyikükön tábla tájékoztat a négy út felől, amelyeken el lehet jutni a menyegzői terembe.

Itt keletkezik első nehézsége. Melyik utat válassza? Mindnek megvan az előnye és hátránya. Azt látjuk, hogy C.R.C. tétován megáll, s nem tudja mit tegyen. Az álom biztonsága, a tudat, hogy a láncoktól megszabadult, megnyugtatja ugyan, de ebben a helyzetben úgy látszik, hogy útjára vonatkozó helyes belátása még nincsen.

Nézzük meg a helyzetet alaposabban.

Világossá vált, hogy a léleknek tapasztalati tudásból és új tudatból kell élnie. Tapasztalatokból következtetéseket lehet levonni és ezekből bizonyos belátásra szert tenni az eljövendő dolgokat illetően. Ennek megfelelően fel lehet állítani a helyes út irányvonalait. Így indul el C.R.C. is, mert tudja, hogy útnak eredhet. Maga az út azonban még nem tartozik a tapasztalataihoz! Csak irányvonalat követ.

Ha valaki tapasztalatai folytán irányvonalakat határozhat meg, akkor a sikert illetően tele van reménnyel. Ezt jelenti az, hogy C.R.C. az erdőből zöldelő síkságra megy. Az elbeszélés zöld ligete a remény jelképe. Ebben a jó hangulatban siet a három cédrushoz, hogy árnyékukban valamelyest megpihenjen.

Mit jelképez ez a három cédrus? Tudjuk, hogy Salamon templomát cédrusfából készítették. A cédrus a szentírásban nagy szerepet játszik. A legszebb, legnemesebb és legerősebb anyag jelképe, amit építésre lehet használni. A remény zöld ligetének három cédrusa így szentélyt, belső szentélyt képez. Az univerzális megvalósulás mágikus szőnyegének háromszögéhez hasonlíthatnánk ezt, s a Gnózis három elsődleges nézetét képezi, ami megnyilvánul:

1. a vérben,

2. a megérintő világosságban,

3. a megszabadító belátásban.

C.R.C. a remény vezetése alatt a számára megnyilvánuló háromszögre összpontosul. Ebben a belső szentélyben lakozhat a Gnózis, ezt használatba veheti. S mivel erre összpontosul, útja elején megtalálja az úgynevezett Tabula Mercurialist, az utasítások tábláját, tehát a benne megszólaló új belátást. A lélek hangja utasításokat ad neki, amit azzal kezd: „Isten oltalmazzon, vendég! Hallottál az ösvényről, a király meghívott. Figyelmedet most a négy útra irányítsd.

Az első rövid, de veszélyes.

A második hosszú, sima és könnyű, ha hagyod, hogy iránytűd vezessen, és sem jobbra, sem balra nem térsz el. De ez az út kerülőket tesz!

A harmadik a valóban fejedelmi út, de ez eddig ezrek közül egynek is alig sikerült.

A negyediken halandó nem járhat, mert csak elnyűhetetlen testtel lehet azt átvészelni.”

Miféle utak ezek, hogy ilyen nehezek és veszélyesek? Vegyük figyelembe a tényt, hogy csakis a sorsunk által meghatározott útra térhetünk, amelyre érettek lettünk, amely a mi helyzetünkre van hangolva.

De hogyan tudhatjuk meg, hogy melyik út ez?

Hogyan sikerül C.R.C.-nek leküzdenie zavarát, s hogyan jut ezen a ponton tudatosan új tapasztalat birtokába?