3. A fordított polarizáció

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője II

Nagyon tetszett nekünk, hogy a Leány milyen szerényen tette fel a kérdést. Mindannyian szívesen hallottuk volna a rejtély megoldását. Mivel azonban sokan énrám néztek és nekem szánták a válaszolás jogát, anynyira zavarba jöttem, hogy nem tehettem mást, én is felvetettem valamit. Azt mondtam tehát:

- Tisztelt Leány, kérdésére könnyen lehetne válaszolni, ha nem lenne itt valami, ami engem is nyugtalanít. Volt két társam, akik nagyon szerettek. Mivel nem tudták, melyikük áll a szívemhez közelebb, elhatározták, hogy váratlanul hozzám sietnek, s akit először ölelek meg, az a kedvesebb. Az egyik azonban nem tudott úgy sietni, mint a másik, lemaradt, s ezért sírva is fakadt. A másikat csodálkozva zártam karjaimba. Amikor elmesélték a tervüket, én sem tudtam határozni. A dolgot nyugodni hagytam, remélvén, hogy majd csak kapok jó tanácsot.

A Leány csodálkozott, de észrevette, hogy miért teszem, s így felelt:

- Na jó, akkor kvittek vagyunk, s kérjük a többiektől a megoldást.

Példámra azonban más is kedvet kapott és így folytatta:

- Ahol én lakom, abban a városban nemrégen egy nemes hölgyet ítéltek halálra. Mivel azonban a bíró megsajnálta, kihírdettette, hogy ha valaki hajlandó megküzdeni érte, akkor megteheti. A hölgynek volt két szeretője. Az egyik azonnal felkerekedett, s a harctéren várta ellenfelét. Időközben a másik is megjelent, s habár

későn jött, elhatározta, hogy mégis harcol, de hagyja legyőzni magát, hogy az első férfi győzelmével a hölgy életét megmentse. Így is történt. Erre mindketten jogot formáltak a hölgyre. Mondják meg nekem, Uraim, kié legyen?

A Leány nem tudta megállni, hogy közbe ne szóljon:

- Azt hittem, hogy okosabb leszek, de magam is sarokba szorulok, s szeretném tudni, hogy mások is vannak-e itt, akik így felelnek.

- Persze hogy vannak- mondta a harmadik. - Az enyémnél nagyobb kalandot még senki sem mesélt. Fiatalkoromban szerettem egy tisztességes lányt. Hogy eljuthassak hozzá, egy öreg anyóka szolgálatait kellett igénybe vennem, aki hozzá vezetett. Úgy történt azonban, hogy éppen a lány fivérei is odajöttek, amikor hárman együtt voltunk, s annyira méregbe gurultak, hogy meg akartak ölni. Könyörgésemre megeskettek, hogy mindkét aszszonyt feleségül veszem egy évre. Mondják már meg Uraim, hogy melyiket vették volna el először? Az öreget vagy a fiatalt?

Ezen a rejtélyen sokáig nevettünk, s holott néhányan suttogni kezdtek, egyik sem akart dönteni. Ezért így kezdte a negyedik:

- Egy városban lakott egy tisztességes nemesasszony, akinek sokan udvaroltak, különösen azonban egy fiatal nemes. Ez annyira nem tágított, hogy a hölgy végül odaígérte magát, azzal a feltétellel, hogy a tél kellős közepén szép zöld rózsakertbe tudja vinni. Ha ez nem sikerül neki, akkor soha többé ne kerüljön a szemei elé. A nemes ifjú messze földre is elutazott, hogy olyan valakit találjon, aki ezt meg tudja tenni. Végül egy öreg embert talált. Ez megígérte, hogy segít, ha a nemes ifjú neki adja vagyona felét. Az ifjú beleegyezett, s az öreg teljesítette az ígéretét. Az ifjú így meghívta a hölgyet a kertbe, mely várakozása ellenére zöld és kellemes volt. A hölgy emlékezett ígéretére, s megkérte az ifjút, hogy még egyszer elmehessen férjéhez, akinek aztán sóhajtozva és könnyezve elkeseregte a baját. Férje azonban teljesen meg volt győződve a hűségéről, s visszaküldte az ifjúhoz, aki oly magas áron nyerte el, hogy tegyen eleget neki. A nemes ifjút is annyira megdöbbentette a férj becsületessége, hogy bűnnek tartotta volna az ennyire tisztességes asszonyhoz hozzányúlni, s ő is visszaküldte férjéhez sértetlen erénnyel és becsülettel. Amikor az öreg ember megtudta az eset kimenetelét, holott szegény ember volt, ő sem akart csekélyebbnek mutatkozni, s a nemes ifjúnak visszaadta a javait. Nem tudom, Uraim, hogy ezek közül ki volt a legnemesebb lelkületű.

Erre mi sem tudtunk mondani semmit sem, s a Leány is csak azt kívánta, hogy a következő szólaljon fel.

Az ötödik aztán így kezdte:

- Tisztelt uraim, rövid leszek: Kinek nagyobb az öröme: aki azt, ami kedves neki, látja, vagy aki csak gondol rá?

- Aki látja, - mondta a Leány.

- Nem - vágtam rá, mire vita keletkezett, míg meg nem

szólalt a hatodik:

- Tisztelt Uraim, meg kellene házasodnom, s van előttem egy leány, egy férjes asszony és egy özvegyaszszony. Segítsenek választani, s akkor én is segítek a többi rejtélyt megoldani.

- Ez még hagyján -, szólalt meg a hetedik, - mivel legalább is választani lehet. Nálam más a helyzet. Fiatalkoromban szívből szerettem egy erényes szépleányt, s ő is szeretett engem, de nem kelhettünk egybe, mert a barátai nem egyeztek bele. Ezért máshoz ment feleségül, szintén becsületes és tisztességes emberhez, aki szerette is és jól bánt vele, míg az asszony gyereket nem várt, s annyira szenvedett, hogy végül mindenki halottnak tartotta. Így nagy pompával és gyásszal eltemették. Én ekkor azt gondoltam, hogy ha ez az asszony életében nem is lehetett az enyém, most, hogy halott, annyit ölelhetem és csókolhatom, amennyit akarom. Magammal vittem hát szolgámat és éjszaka kiásattam vele. Amikor kinyitottam a koporsót és szívem hölgyét karjaimba zártam, éreztem, hogy szíve gyengén dobog, s a melegemtől egyre erősebben ver, míg végül megállapíthattam, hogy valóban él. Csendben hazavittem, s miután hideg testét illatos fürdővel melengettem, anyám gondozására bíztam, míg szép fiúgyermeket nem hozott világra, akit éppúgy híven ápoltattam, mint az anyját. Két nap leforgása után elmondtam neki, hogy mi történt, mert nagyon csodálkozott mindenen, s arra kértem, hogy mostantól kezdve legyen a feleségem. Azon

ban ellenvetéseket tett, hogy ez a férjének - aki mindig jó volt hozzá - talán fájdalmat okozna. Mivel azonban a dolgok így történtek, mondta, köteles az egyiket ugyan úgy szeretni, mint a másikat. Két hónapot távol kellett töltenem, de azután férjét meghívtam vendégségbe, s amikor megkérdeztem, hogy elhunyt feleségét újra magához venné-e, ha visszajönne, mélyen meghatódva, könnyek között mondott igent. Végül behoztam hozzá a feleségét és a fiát. Elmondtam mindent, ahogyan történt, s megkértem arra, hogy előző egybekelésünkhöz adja meg utólagos beleegyezését. Soká vitáztunk, de jogomtól nem tudott eltéríteni. Feleségét rám kellett hagynia, de aztán még a fiáért veszekedtünk.

Itt félbeszakította a Leány:

- Csodálkozom, hogy képes volt a szomorú ember szenvedését még megkettőzni.

- Mit tehettem volna egyebet? - kérdezte a férfi.

Erre megint vitázni kezdtünk, de legtöbben azt tartották, hogy igaza volt.

- Nem, - mondta ő hirtelen - feleségét is meg fiát is visszaadtam neki. Most azt mondják meg Uraim, hogy az én nagylelkűségem volt nagyobb, vagy a férj öröme?

A Leány annyira örült ennek, hogy ezért a kettőért körbe járatta a poharat.

Azután a többiek mondtak ilyen találós meséket, de kissé zavarosak voltak, s nem tudtam mindet észben tartani. Egy azonban még eszembe jutott: Valaki azt mesélte, hogy ismert egy orvost, aki néhány évvel eze

lőtt fát vett téli tüzelőnek. Egész télen annál melegedett. Tavasszal azonban eladta a fát, s így ingyen használta.

- Itt valami varázslatnak kell lennie - mondta a Leány. - Az idő azonban letelt.

- Igen - mondta társam -, aki minden rejtélyt meg tud oldani, az ezt alkalmas módon közölje a többiekkel. Nem hiszem, hogy ez tilos lenne.

C.R.C. alkémiai menyegzője

3

A fordított polarizáció

Nagyon kényes feladat előtt állunk. Az alkémiai menyegző harmadik napjának az előbbiekben idézett sorait kell megbeszélnünk. Nem emlékszünk, hogy a Szellemi Iskoláért végzett munkánk folyamán valaha is ennyire szókimondó szerelmi történetkéket kellett volna magyaráznunk; de gyerekes lenne, ha az alkémiai menyegzőnek ezt a részét valahogyan kihagynánk.

Ezen kívül hamar világossá válik, hogy ezekben a látszólag szerelmi történetekben mély értelem rejlik. A szerző azonban ezt nagyon mélyre rejtette, amiből arra következtethetünk, hogy oka lehetett rá, s mondanivalóját nem világi füleknek szánta.

Próbáljunk meg áthatolni a dolgok belátásához.

Képzeljék el, hogy az emberiségnek egy része a megújult lélekállapot vezetése alatt képes megvalósítani az asztrál képességek egyensúlyát, s így Isten szeretetében megszabadulva ezt a szeretetet, mint egyenletes, belső világosságot, mindenre és mindenkire kisugározza. Ennek az lesz a következménye, amint az előző magyarázatokból adódik, hogy ennek a csoportnak a tagjai a csoportegységet megvalósítják és bizonyítják. Mert akik Isten szeretetét az új lélek alapján kapják, azokat ez a szeretet egységgé kovácsolja.

Ez pedig egészen más viszonyba hozza a két nemet, más viszonyt fejleszt ki a férfi és a nő között, s mindkettőt az igazi rendeltetéséhez vezeti.

Ha tehát egy tanuló megsemmisítette asztrál káoszát (az alkémiai menyegző nyelvén: a földgömbben, a glóbuszban ismeretre tett szert), mint lélekember Isten szeretetében lángra lobbant, s ennek elmaradhatatlan, mindenre és mindenkire irányuló kisugárzása megjelenik, akkor a jelölt az erény problémájával kerül szembe. A szeretet után mindig az erény következik. Jobban mondva: a szeretet mellett ott áll az erény. Azért beszél az egyetemes tan a titokzatos erény ösvényéről, ami azt jelenti, hogy ha a jelöltben feléled ez a hatalmas asztrál állapot, a szeretet új ereje elhatalmasodik rajta, akkor egészen új életmód is keletkezik, amit erénynek nevezhetünk. Akkor egy isteni törvény lép előtérbe, melynek segítségével és vezetése alatt a szeretetet ki kell sugározni, megnyilvánítani és alkalmazni, s amelynek a szabályaihoz és korlátaihoz a jelölt kötve van, ha azt akarja, hogy a szeretet áldás legyen. Ez a törvény az erény, a titokzatos erény.

Az erényes ember jó ember, s az erény törvénye többek között azt követeli meg, hogy saját cselekedettel, bármilyen tevékenységről is van szó, soha sem szabad valakit károsítani, megbántani, gondot vagy szomorúságot okozni, akkor sem, ha ez szeretetből történne.

Az élő lélekállapotban az erény törvénye éppolyan magától értetődő dolog, mint a szeretet.

A természetszülte embernél ez egyáltalán nem természetes, a dialektikus ember rendkívül bonyolult bűn- és-megzavarodottsági állapota miatt, és az asztráltestben dúló káosz miatt is. Ezért kell a még természetszülte állapotban lévő, de a menyegzői teremre nemesedett jelöltnek az erény törvényét szüntelenül szem előtt tartania. Az erény törvényének az egész személyiség belső fékjének kell lennie. Aki pedig ezt a féket, az erény fékjét nem tudja alkalmazni, az egy szép napon összeroppan, vagy - mint említettük - másokban okoz kárt. Ebben a tekintetben minden hiba megbosszúlja magát. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az ember Achilles-sarka éppen az erény problémájában rejlik.

Az erény az élet sok részletére vonatkozik, és alkalmazását a jelöltnek alaposan be kell bizonyítania. A legfontosabb azonban a nemek viszonyának alapos szabályozása, amelynél a szeretet és az erény a mérvadó szabvány. Az olvasó most már azt is érti, hogy miért nem részletezzük az élet bonyolult viszonyait és körülményeit, amelyek a haláltermészetben a két nem feszültségi terén nyilvánulnak meg, s amelyről a rövid történetek ezreit lehetne írni. És a harmadik nap kis történetei-nek sem ez a szándékuk.

Tehát próbáljunk meg közeledni a történetek szándékához.

A lélekember (természetesen ebből indulunk ki), fajtája miatt együttműködést keres, együttműködésre van szorulva. Ezt magától értetődővé teszi a szeretet, mely minden fölött áll. Ez az emberiségre, de fajra vagy népre, csoportra vagy egyes emberekre is irányulhat.

A Logosz pedig úgy rendezte be, hogy ha az ember erőt akar kifejteni, akkor az úgynevezett fordított viszonyban álló polarizációt, „mágneses sarkok” közötti viszonyt kell használatba vennie, vagyis a férfi és a nő együttműködését, a teljes egyenjogúság alapján - ha figyelembe veszik a fordított polarizációt. Mit jelent ez?

Tudni kell, hogy a hímnemű személyiség hordozói, a férfi testei másképpen vannak polarizálva.

A férfi mentálteste negatív / az asszonyé pozitív.

A férfi asztrálteste pozitív / az asszonyé negatív.

A férfi éterteste negatív / az asszonyé pozitív.

A férfi anyagteste pozitív / az asszonyé negatív.

Ez azt hozza magával, hogy a férfinek és a nőnek különböző megnyilvánulási területre van szüksége, s hogy éppen az ellentétes sarkosítás miatt jó és kiegyenlített együttműködést lehet elérni a szent Szerzet szolgálatában. Ha a nemek egyike kilép feladatköréből, akkor mindig nehézségek és bonyodalmak keletkeznek; a férfi elveszíti férfiasságát és a nő a nőiességét, s a munka hibás lesz, vagy akadozik. Akkor a helyzetnek nincsen értelme!

Például: mivel a férfi mentálteste negatív, vagyis befogadó, hozzáférhető a sugallatok számára. Mivel a nő mentálteste pozitív, vagyis kisugárzó, a női ész a mi természetünkben okosabb, de erősebben korlátok közé is szorul.

A férfi asztrálteste rendkívül tüzes és dinamikus, az asszonyé pedig befogadó, s így befolyásokra érzékenyebb.

A férfi éterteste befogadó, felvevő, míg az asszonyé kisugárzó, alkotó. Az anyagtestnél újra fordítva van: a férfinél kisugárzó, alkotó, a nőé befogadó, felvevő.

Mindkettőnél tehát a kisugárzó elv az alkotó, a befogadó elv pedig a szülő.

A férfi így - negatív, befogadó mentálteste miatt - a Gnózisban érzékenyebb a szellem közvetlen besugárzására, mert a szellem pozitív.

Az asszony - pozitív mentálteste miatt - a lélek világosságára és erejére fogékonyabb, mely negatív.

Ezért nevezik a szellemet hímneműnek, a lelket pedig nőneműnek. Ezért képviseli a szellem az atya-elvet, a lélek meg az anya-elvet.

Az egyetemes tannak a nemekkel kapcsolatos részein a századok folyamán sok erőszakot követtek el.

Megmutatkozik tehát, bogy a nemeknek abszolút szükségük van egymásra, s rendkívül intelligens együttműködést kell megvalósítaniuk, hogy feladataik területe harmonikus állapotban legyen.

És ennek az együttműködésnek kell a szeretet és erény irányvonalai szerint megvalósulnia. Hogy a világon ebben a tekintetben a lehető legnagyobb zavar keletkezett, ami mindkét fél számára nagy szenvedést eredményezett, az világos. De nem erről a zavarról és szenvedésről akarunk most beszélni, hanem arról van szó, hogy a férfi és a nő fent megbeszélt fordított polarizációját alaposan tanulmányozzuk, mély bölcsességét kikutassuk, és életmódunkra nézve levonjuk a következtetéseket. Minden férfinek és minden nőnek megadatott, hogy a nagy lélekközösségben részt vegyen ebben az együttműködésben. Mindennek azonban semmi köze a földi házassághoz és ennek a problémáihoz, holott az egyik nem zárja ki a másikat.

Végül azt is figyelembe kell venni, hogy az ember életútján (többek között ezt is jelentik az alkémiai menyegző rövid történetei és rejtélyei) sok karmikus fonal szövődött elszakíthatatlanul egymáshoz, vagyis a sors embereket vezet egymáshoz, akik kötelesek ennek megfelelően dönteni és cselekedni. A gnosztikus rejtélyek teljes értékű jelöltje ezekben az esetekben erre az álláspontra helyezkedik és emellett a cselekvés mellett dönt, miközben saját énjét - bármilyen összefüggésben is - másoknak, egyeseknek vagy a közösség érdekeinek rendeli alá, mégpedig a titokzatos erény irányvonalai szerint.

Ha Ön ehhez a törvényhez igazodik, akkor az esetleg meghozandó, korlátolt áldozat miatti szomorúsága magas színvonalú örömmé válik. Mert minden szenvedésünk ideiglenes! A lélek diadala azonban örök!