Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh - Catharose de Petri: Samballa Szerzete

III. Az élők anyja

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh - Catharose de Petri: Samballa Szerzete




Senki sem közeledhet tehát az Egyetemes Szerzet szívéhez, csak ha ismeri az emberiség számára elveszett Igét, s ezt képes is kimondani. De azt is tudjuk, hogyan fedezheti fel ismét a tanuló az ösvényen ezt a jelszót, mert mint mondtuk, ez az Ige a „létnek” egy állapota, belépés a Mozdulatlan Birodalomba, amit a természet közönséges embere képtelen megvalósítani és megünnepelni.

A Föld emberének szelleme, lelke és teste sem szerkezetileg, sem elvileg nem alkalmas arra, hogy részt vegyen az új életben. Így teljesen értelmetlen ezt az embert bárhogyan is - szellemileg vagy lelkileg - művelni. Először is így nem lehet „szert tenni” a megváltásra. Másodszor pedig pontosan ez a művelés annak a megerősítése, ami nincs benne Istenben. Ez a legnagyobb akadály a megszabaduláshoz vezető úton.

Emiatt a megszabadulás lényegét egészen másképpen kell látnunk, s meg kell tanulnunk a szent beszédet e tekintetben egészen másképpen értelmezni. Mint dialektikus lénynek, meg kell tanulnunk megérteni, hogy az embernek először meg kell halnia, hogy igazán megszülethessen.

A századok folyamán újra meg újra megmutatkozott, hogy az ember ezt az alapvető tant nem érti. Ennek oka a helytelen felfogóképesség, mely miatt a kísérleteknél ismételten a személyiségművelés kerül előtérbe. Mindenekelőtt szükséges lesz tehát alaposabban megvizsgálni az „ember” fogalmát a transzfiguráció tudománya szempontjából.

E tudomány szerint az ember összetett lény, tervszerű egységgé összeépült tényezők rendszere. Mi ezért mikrokozmoszról beszélünk. Ebben a mikrokozmoszban most nem kívánatos jelenségek lépnek fel, melyek a bűn miatt keletkeztek, s amelyeket a bűn tart fenn. A mikrokozmoszban továbbá különféle fejlődési lehetőségek is vannak, melyek valaha a tökéletességig tudtak kibontakozni, de a korszakok óta tartó korlátozás miatt mára csíraatomokig fejlődtek vissza. A transzfigurálás tudományában ismeretesek különböző szellemsugarak, amelyek a mikrokozmoszon belül hatnak. Amit filozófiánkban dialektikus embernek nevezünk, az e szellemsugarak egyikének eredménye és lényege.

A dialektika egész lényének - ami a kifejezési formáit és eredményeit, de az eredetét is illeti - meg kell halnia, alá kell hanyatlania, hogy újra megnyilvánulhasson az igazi ember. Ezt az egész folyamatot nevezi az Egyetemes Tan újjászületésnek, transzmutációnak, vagy alkémiai menyegzőnek. E mágikus vagy alkémiai folyamat alapjául szolgáló módszer eredményeként az ember ismerni és alkalmazni fogja az elfelejtett és elveszített Igét.

Tegyük fel, Önök megtalálták a kulcsot, és készek erre az alapvető meghalásra. Akkor tudják, hogy ez a meghalás az egész dialektikus én-lénynek a biológiai minimumra, a gyermekség állapotára való visszavezetése, amelyről a János-levél 3. fejezetében olvashatunk. Ha ezen az alapon állnak, akkor lesz értelme a Siddhák szerzetéről, a Góbi sivatag szívének lakóiról szóló közléseink folytatásának.

Hogyan kell a tanulónak áthatolnia ehhez a szívhez? Ezt kell szüntelenül fontolgatnia - s ha ez a kérdés szinte ima, akkor mindig megjön rá a tanuló létállapotának teljesen megfelelő válasz.

Logikusan és elvileg erre a kérdésre csak egy felelet van. Ez az egyetlen felelet azonban számtalan nézet és sugár kötege, ahogyan az egyetlen napfény is számtalan sugárból áll. Így a feleletek is sugarak egymásutánját alkotják, amelyeket a tanuló az ösvényen-járás folyamán felfoghat. Ezek a sugarak képezik a tanuló számára a célhoz vezető világító lépcsőt.

A mindennapi élet gyakran bizonyította, hogy a keresőt nem érdemes terhelni az egyetemes Világosság sugaraival, ha erre még nem nemesedett rá. Mert nem tudná felismerni, s éppoly kevéssé tudna válaszolni rájuk, mert lélegzőtere égboltján egyszerűen nincsen még tiszta éter-összpontosulás.

Mivel az ösvény örökkévalósági menet, bizonyos, hogy a sugarak is örökké különbözők, dicsőségük egyre növekszik és egyre kegyteljesebb, fényük mind intenzívebb, erejük egyre dinamikusabb, hatalmasabb.

Ebben a fényben lássa az olvasó a jelenlegi Világszerzet fáradozásait is! A Szerzet most az emberiség mai állapotának megfelelő sugárzást fejleszt ki. A kérdés tehát, hogy „hogyan kell a tanulónak áthatolni a világ szívéhez”, új, sürgető jelleget kap.

Nem lehet erre feleletet kapni régi, megsárgult pergamenekből, vagy utána dadogni, amit a régiek mondtak róla. A jelen pillanat szívdobbanását kell tudni meghallani és megérteni. Ha képesek erre, akkor a felelet sugárzó újdonságként jön Önökhöz, s ugyanakkor megtudják és megértik, miről is beszéltek a régiek tulajdonképpen.

Most sok mindent megtudtak a Góbi sivatagról, a Világszerzet közép-ázsiai, egyetemes magjáról. Ott földrajzilag, valóban van egy gigantikus, egyetemes gyújtópont, a Mozdulatlan Birodalomnak egy érintkezési pontja: az Akarat és Jóga Fiainak valóban szent földje.

Ezt azonban felőlünk el is felejthetik, vagy tagadhatják is. Csak hallják meg a Szerzet hívását, mely az Önök közvetlen közelében lévő hangból és gyújtópontból indul ki, és értsék meg, hogy csak úgy felelhetnek meg e hívásnak, ha készek kimenni a pusztába. Az Önök élete a természetben, ami a tudatot, a lelket és az anyagot is illeti, sivatag, száraz pusztaság; ebben élnek.

Nagyon jól tudjuk, hogy milliók tagadják ezt az állapotot, és lehetséges, hogy Önök sem osztják nézetünket. Életük csörgedezését talán nem tartják pusztában-menetelésnek, dialektikus életüket egyáltalán nem látják száraznak és terméketlennek. Így valószínűleg hevesen fogják tagadni halálos elhagyatottságukat. Ez előfordulhat, mert ez az élet egyesek számára valóban tele lehet szépséggel és ragyogással. Gondoljanak csak természetrendünk sok művészére, akik ennek a meggyőződésnek számtalan módon adnak kifejezést.

Ezért a felismerés, hogy ez a földi élet egy pusztaság, nagyszerű önfelfedezés, s ugyanakkor nagy kegyelem. Sőt, ezt egy új életismeret megszületésének vehetjük. Az avatott beszéd ezt valóban születésnek nevezi, mely azonban még teljesen a dialektika vízszintes síkján történik. Ez János, az előfutár születése, a sivatag emberének, a puszta prédikátorának megszületése.

Ahogyan az evangélium eme alakjáról olvashatjuk, úgy kell a tanulónak is sivataglakóvá válnia. Szeméről le kell hullania a hályognak, hogy olyannak lássa ezt a világot, amilyen! Az ilyen tanuló akkor már nem mondja, hogy „élek, vagyok”, mivel tudja, hogy nem élő, hanem haldokló teremtmény. E terület legnagyobb valósága a halál - és az élet csak látszat.

Bizonyára tudják, hogy bármely létterületen a megnyilvánuló teremtmények létük térségét világ-anyának nevezik. A jelképek és legendák sokasága ad hírt erről. Ezért nevezheti a tanuló, aki elérte a pusztai fázist, a közönséges természet világ-anyját a halottak anyjának. Ennek a természetnek a léte a Jánosi felismerésben egy halotti lét. Nem együttélés, hanem együtthalás.

Mivel a halál lényének nincsen valódi életlehetősége, megértjük, hogy a Biblia ezt a helyzetet a „terméketlenség” fogalmával jelöli; ezért mondják Erzsébetet, János anyját terméketlennek. Ha Önök át tudnak hatolni terméketlenségük felismeréséhez, akkor ez azt jelenti, hogy a lényükben tudatossá válik a pusztaság, az elhagyatottság és a halál, melyek átfonják ezt a dialektikus sivatagéletet. Ekkor válik tudatossá a haláltermészet életlélegzetének hatása. A haláltermészet lélegzetéből s e lélegzetnek, valamint a halál anyjának együttműködéséből, a bolygói éterek és a létterület kölcsönhatásából keletkezik a halál dialektikus jelensége.

Ha eljutnak ehhez a felfedezéshez, akkor a Góbi sivatagban állnak; akkor az Egyetemes Szerzet titokzatos oázisának a szélén állnak. Ha elérték ezt a tudati állapotot, akkor megtették az Önökben lévő Isten útjának egyengetéséhez vezető első és legfontosabb lépést. Az életnek ebben a fázisában jön létre a kapcsolat az Élők Anyjával.

Nagyon fontos megtudnunk, hogy ki és mi az Élők Anyja. Ő képezi Isten újabb fáradozásának a központját, s filozófiánkban őt nevezzük „az új élettérnek”. Ez az életnek egy olyan tere, ahol új Ádám jelenik meg, Isten előtt álló új Ádám sugárzik ki az alakulásnak egy másik területére.

Az Élők Anyja az új éterek fejlődési területe. Ezt az anyát Máriának is nevezik, mert a vele való kapcsolatot csak a teljes megfordulással lehet elérni, az ámító földi természettől való elválással, és azzal, hogy az ember ismét a haláltermészet pusztaságában találja magát.

Tegyük fel, van olyan tanuló, aki a „terméketlenségből” felemelkedik e létterület valóságába. Ez a tanuló mindent meg fog semmisíteni, ami a haláltermészet anyjából való, szerkezetileg és alapvetően, ami a szellemet, a lelket és a testet is illeti, ami azt jelenti, hogy a halálnak adja, ami a halálból való és azzal rokon. Szóval szentségtelenségként felszámolja, megszünteti önmagát, mert Istennek nem volt szándékában, hogy az ember ilyen formában jelenjen meg ezen a létterületen.

Az olvasó figyelmét nyomatékkal szeretnénk felhívni arra, hogy ez a felszámolás semmiképpen sem a szokásos értelemben vett öngyilkosság, hanem a mikrokozmoszban lévő szentségtelennek a semlegesítése. Aki a sivatagi útját még nem kezdte meg, annak ez a folyamat úgy tetszik, mintha a teljes „létnek”, az egész létezésnek a felszámolása lenne. Az ilyen ember számára a semlegesítés tényleg öngyilkosság is. Ezért nem akarták sokan elfogadni ezt az úgymond „rettenetes tant”.

Aki azonban a pusztában van, az teljesen érti, miről van szó. Minden kétségen kívül tudni fogja, hogy a mikrokozmoszban van egy másik létközpont, másik tudatmag, melyet életre kell kelteni. Ez az ember aztán azt is tudja, hogy csak a Másik képes igazán élni, és hogy a saját léte a halál léte. Tudja, hogy a Másik csak akkor lehet igazán szabad, ha a tanuló a haldoklás utolsó órájára törekszik.

Az ilyen ember Jánost is megérti, amikor azt mondja: „utánam jő, aki erősebb nálamnál; mert nálam korábban volt”.

A puszta vándora tudja, hogy az önfeláldozás nem valami áldozat, ennek közönséges értelmében, hanem az igazi élet felszabadítása.

Ha ez a fejlődés a tanulóban folyamatban van, akkor a mikrokozmoszban egy másik képesség fejlődik ki a dialektikus személyiség körül. Az eredeti tudatközpont felszabadítja magát. A felébredés valójában a megfordulás következtében jön létre.

A mikrokozmoszban új erők lépnek fel, melyek eleinte a Jánosember elhagyott személyiségét veszik használatba. Ekkor aztán ki tudja mondani az elfelejtett és elveszített Igét, és tudja, hogy felvették egy teljesen új életközegbe. Ezen az új életterületen felébred az új ember, és az Élők Anyjának szeretetsugárzásában, ennek ápolása és gondozása mellett kibontakozik. Az új élettér tehát nem filozófiai fogalom, hanem hatalmas aktuális érték. Ez az időszerű érték nem magyarázható a természetből, a halál életterületéről, még kevésbé a halottak birodalmából. Ezért ajánlják fel nekünk az új életterületet határozottan és abszolút "itt", s az Egyetemes Szerzet szinte betör a mi „ittünkbe”, hogy közeledhessen hozzánk - ha valóban jánosemberek vagyunk. Az új életterület segítségével lehetséges egy nagyon konkrét és szervezett érintkezés itt a halál pusztájának területén. Ezért beszélünk a Góbi Szerzetéről.

Az „Élők Anyja” nem misztikus, jelképes kifejezés, hanem valóban a Szent Anya, aki Önöket fel akarja venni szeretetsugárzásába, ha „Ön” alatt a mikrokozmoszt értik, és haláljelenségüket illetően meg akarják kezdeni a pusztában való vándorlást.

Imádkozva kívánjuk egymásnak mindannyian, hogy a pusztában találkozzunk, útban mindannyiónk anyjához, az Élők Anyjához.



Ó Szent Életerő Viselője,

Veled kerülünk ki a veszélyből;

Veled megyünk be a megváltó életbe;

Veled érjük el új megnyilvánulási napunkat;

Veled járjuk be az új életpályát;

Veled lépünk be az örök világosságba.



A Te ragyogó szeretetfényedben fedezzük fel vétkeinket;

Benned fedezzük fel a mi bűnterhünket;

Benned hull le a lepel sivatagi vándorlásunk nagy titkáról;

A Te Szentségedben sötétlik a mi kárhozatunk.



Általad fedezzük fel igazi felettes Énünket;

Általad válik tudatossá felemelkedésünk;

Általad gyullad meg bennünk a megszabadító tett;

Általad zeng bennünk az isteni életlélegzet szívünk minden dobbanásában.

Ó rózsa, mely kivirul keresztemen,

Szívd magadba Isten világosságát,

S e sötét, tövises völgyben

E fényt megváltóan változtasd át.



Csak akkor mondhatjuk az Idősebb Testvérekkel:

Jézus, az új Istenfia, nekem mindenem!


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,