Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh - Catharose de Petri: Samballa Szerzete

IV. Samballa hét folyosója

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh - Catharose de Petri: Samballa Szerzete




A titokzatos oázis a Góbi sivatag végeláthatatlan érinthetetlenségének kellős közepén fekszik. Ezt a szent földet, melyre avatatlan ember még nem tette a lábát, többek között Samballának nevezik, ami az „Istenek városát” jelenti.

Samballa az Egyetemes Szerzet tevékenységi területének központja, amennyiben a Szerzet a dialektikus természetrendért fáradozik. Samballa az isteni segítők erőtere, mely semmilyen tekintetben sem magyarázható ebből a természetből, az anyagszférával és a tükörszférával egyetlen kapcsolatot sem tart fenn, s ebben a földi természetben mégis jelen van mindannyiónk segítségére.

Samballa hatása transzformátorhoz hasonlítható. Sambal­lá­ban, az Istenek Városában és általa az egyetemes életanyagot és a Logosz egyetemes fáradozását olyan feszültségre transzformálják, amit a világ és az emberiség el tud viselni. Samballa tehát egy olyan kapcsolódási terület, melyből sugallatok, rezgések és sugarak indulnak vízszintes irányban az egész világba. Samballa az átható valóság bennlakó érintése.

Az Isteneknek ebből a városából mennek ki a hiteles küldöttek is az eltévedt emberiséghez. E küldöttek a legkülönbözőbb néven végzik munkájukat mindenütt, ahol szükséges. Samballa az eredeti életre nyíló kapu, a megszabadulás egyetlen, abszolút kapuja. Samballa az új, ragyogó élet kulcsa.

Sokan tarthatják különösnek, hogy az egyetemes fáradozásnak egy földrajzilag meghatározható pontjáról van szó. De ez különösebb-e, mint amikor üdvösségét az ember a tükörszférától, a halottak, azon lények tartózkodási helyétől várja el, akik testiségük nagyobb részét elveszítették, s akiknek emiatt újra-megtestesüléssel kell sérülésükből kigyógyulniuk? Vagy különösebb-e annál, mint ha az ember lelke üdvéért valami egyházi intézményhez folyamodik, mely a földitől és dialektikustól csak azért különbözik, mert képviselői olyan nyelven beszélnek, mely abszolút nem egyezik a saját valóságukkal? Furcsább és kevésbé logikus-e, mint ha elvontan feltételezünk egy Istent, aki a lénytelenségben trónol és létezik?

Ellenkezőleg. Épp az a különös, hogy akik fogékonyak a metafizikára és szellemi dolgokra, még nem fedezték fel elködösülésüket.

Túlzás nélkül megállapítható: az egész metafizikai és szellemi élet megrekedt a tükörszféra karjaiban. Mindenki a halottakat kérdezgeti, a halottakhoz tartozik és azok követésére törekszik.

Ennek a következménye az emberiség általános megbetegedése és gyors süllyedése, beletámolygás a hazugság, a bűn és az árulás mocsarába; az erkölcsi korlátok leomlása, a vér- és idegbajok nagyon gyors terjedése. Mindez az emberiség olyan fejlődésének a következménye, mely elhajlott és elfordult az úttól, az igazságtól és magától az élettől.

Ha viszont útjukat az egyetemes rejtélyek fókuszára irányítják, akkor nem fejlődik ki valami írás- vagy beszéd-részegség, akkor nincs beárnyékoltság és az ezzel együtt járó idegközeg-rablás, hanem akkor Önök erőből élnek és állnak.

Nagyon helyesen jegyzi meg Pál a Korinthusbeliekhez írt első levelében: „Mert az Istennek országa nem beszédben áll, hanem erőben” .

Ez tehát Samballa ismérve. Ha a modern Szellemi Iskola tanulója közeledik a világnak ehhez a szívéhez, akkor gyengeségét erő fogja eltakarni, olyan erő, mely az ő saját lényvalóságává válik, s egyetlen másodpercre sem hagyja el. Ugyanaz az erő, mely különböző fokozatokban és lehetőségekben a fenntartás nagy művét hordozza, ösztökéli és betölti. Aki pedig ebből az erőből él és áll, az létállapotának megfelelően „uralkodó” lesz.

A legendákban, mítoszokban, levelekben és leírásokban megőrzött szent beszéd tanúskodik Samballáról is, meg az isteni impulzusokról, amelyek bizonyos időpontokban kiindulnak onnan küldöttek alakjában és másképpen is. Samballa avatott lakóit az akarat és jóga fiainak nevezik, vagy Samballa, a Siddhák, vagy Melkhisédek rendjének vagy Elohimnak.

Amikor egy kozmikus forradalom után a dialektikus életterület kiürült, és a bukott monádok egész létterülete a formálatlanba esett vissza, akkor a következő helyzetek és folyamatok fejlődtek ki.

A befejeződött időszakban sok lény tért vissza Samballába, vonult át a megszabadulás kapuin. A többiek pedig - néhány kivétellel - testüket vesztve a tükörszférában gyűltek össze, ahol egy új megnyilvánulási napra várnak, mely el fog jönni számukra. Az emberiségnek ezt az egész alakulását Samballa Szerzete, az Elohim Szerzete vezeti. Az emberiségre ekkor új fejlődési lehetőség vár.

E folyamat kezdetéről pl. a Biblia eredeti szövegében ezt olvassuk: „Kezdetben teremték az Elohim az eget és a földet” . Ez azt jelenti, hogy Samballa Szerzete újra előkészítette a bukott monádok lakóhelyét. „A föld pedig káosszá lett és kiürítették, és az Elohim lebegtek a vizek felett.”

Amikor a bukott és még meg nem mentett ember egy ilyen új életlehetőséget kap, tehát mintegy újra kezdheti keresni a Mozdulatlan Birodalomba visszavezető utat, akkor számára megnyílik Samballa úgynevezett hét folyosója. A teremtés könyvének bevezetőjében ezeket nevezik a teremtés hét napjának.

Samballába, az Istenek városába vezető első folyosó, első út a világosság útja. Az embernek vagy a tanulónak igazán tiszta, derűs világosság jelenik meg, olyan fény, mely nem hibázik, mely igazán világít a lábai elé. A megszokott természet fénye mindig sötétséggel keveredik, ahogyan a jó és a rossz is keveredik a dialektikában. Most azonban a világosságot élesen elhatárolják a sötétségtől, s így megnyílik az első út Samballába. És az Elohim látták, hogy ez jó volt. Az első nap!

Samballa második útját égboltnak nevezik. Ez az égbolt egy valódi, tiszta életanyagból álló életterület. A második út gondoskodik arról, hogy a tanulónak a világosság mellett a menéshez szükséges ereje is meglegyen. És az Elohim látták, hogy ez jó volt. A második nap!

A harmadik Samballába vivő utat a föld alakulásának nevezik. Az eredeti éterek légköri anyagához egy harmonikus anyagi, kémiai életszféra kapcsolódik. A tanulónak így már nem csak világossága és ereje van az úthoz, hanem most megkapja magát az ösvényt is. Ez Samballa harmadik útja, a harmadik nap. És az Elohim látták, hogy ez jó volt.

A negyedik út az előbbi három folyatatása - jobban mondva: csak egy út van, s ez az egyetlen út különböző szakaszokra oszlik. Először a világosság van itt - másodszor az erő - harmadiknak maga az ösvény, amelyre az igazi világosságban és az igaz erőben rá lehet lépni.

Így érthető, hogy a negyedik napnak a világosság, az erő és a valóság logikus, tudományos megoszlását, harmonikus összefüggését, isteni egyensúlyát kell kimutatnia. A világosság önmagában lenyűgözhetné, elvakíthatná az embert. Az erő, egyedül, odaszegezhetné és megbéníthatná. A világosság és az erő összekapcsolása nélkül az ember nem járhatna az ösvényen óriási tévedések nélkül. Ezért a negyedik napon minden eddig kapottat összefoglalnak, és a megfelelő használatra alakítanak és rendeznek. És az Elohim látták, hogy ez jó volt. A negyedik nap!

Most aztán a világ szívéhez vezető ötödik úton az eredménynek kell megmutatkoznia. A teremtés ötödik napján halakat és madarakat teremtenek, amit a tanuló is tesz az ötödik úton Samballa felé.

A hal teremtése vagy a haljelkép viselése, vagy „a hálót kivetni a vizek mélyébe” azt jelenti: világosságban és erőben a Samballához vezető ösvényen, tökéletesen és tudományos biztonsággal véghezvinni az én-feloszlatást, a saját természet abszolút önfeláldozását, s ennek következtében szinte madár röptében, mint egy sas, befejezni a kitűzött utat. És az Elohim látták, hogy ez jó volt. Az ötödik nap!

És az Elohim azt mondták: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” . Ha a tanuló ösvényét a madár röptében, a halak jegyében a beteljesülés felé viszi, megvirrad a hatodik nap, akkor válik ő újra emberré, igazán az Elohim képe és lényege szerint. Akkor hazaér a Mozdulatlan Birodalomba. Akkor látják az Elohim mindazt, amit lehetővé tettek, akkor befejeződik az Istenek városába vezető hatodik út.

Végül eljön a hetedik nap, az isteni nyugalom napja, a véghezvitt mű napja: maga a ragyogó valóság!

Így mutat a teremtés története a hét útra, amely az egyetlen élethez vezet a Góbi szívében. Akinek van füle, az hallja, hogy mit mond a szellem a gyülekezetnek.

Ennek a történetnek ezután a második fejezete következik, mely a Bibliának is a második fejezete. A bukott monádok, melyek úton vannak Samballa hét útján, és új lehetőségekre hivatottak - áldozatul esnek az ellentermészetnek, elsüllyednek, mint már annyiszor egy erőltetett, találgató, kísérletező életvitel folytán.

Ennek következtében Samballa hét útja nem tartozik többé magától értetődő lehetőségként ehhez a világhoz, ilyen értelemben lezárják őket.

Kezdetben, közvetlenül a katasztrófa után még sok rejtély birtokolta a kulcsot. A folytatódó elfajulásban azonban ezek a rejtélyek is leromlottak és kihűltek, egyes magok kivételével, melyek egyre inkább visszahúzódtak, magukat egyre jobban távol tartották a tömeg lánggal lobogó életétől, hogy így elejét vegyék a végleges megkristályosodásnak.

Az Elohim azonban nem hagyják el az emberiséget. Nem hagyják cserben kezük munkáját. Időnként harsonaszóként csendülnek fel a hívó hangok, és jönnek a kezdeményezések az emberiséghez. Ezeket újra és újra megismétlik, mihelyt az előzők a dialektikában elfövenyesednek és elsüllyednek. Minden hívó hang ugyanazt a hírt hozza az emberiségnek: „Samballa hét útja még mindig itt van, és mindenkinek megnyitják, aki igazán kívánja! Minden másnak azonban, ami ebben az ellentermészetben lakozik, a zárt könyv hét pecsétjét jelentik. Aki pedig járni akar az egyetlen ösvényen, annak egymás után újból megnyitják azokat.”

Ehhez azonban egy új alkotásra van szükség, egy teljes transzfigurálásra, újjászületésre, az eredeti, hétszeres ösvényre való alkalmassá válásra. Arra van szükség, hogy az ember tudatosan, belülről és pozitívan feleljen a Jézus-felhívásra: „Kövessetek engem!”

Jézus követése megköveteli a dialektika teljes lerombolását az Önök léte körzetében. Ezt az önfeloszlatást nevezik keresztútnak, és Samballa hét útjának megfelelően a keresztútnak is hét fázisa van. A hétszeres keresztút egy hétszeres újraalkotást jelent a természetet és a szellemet illetően is.

Mihelyt a tanuló saját légkörében megkezdi a dialektika lebontásának folyamatát, felfedezi, hogy fáradozása során magától a dialektikától kap váratlan segítséget. Mert amikor a tanuló a közönséges élettől elfordul és kiemelkedik belőle, a megszokott természet önkéntelenül ellenségévé válik. Ha Ön nem akar összeköttetésben lenni egy bizonyos életformával, akkor az az élet kitaszítja Önt; ez az ellenségesség szegezi Önt a megváltás keresztjére. Észreveszi, hogy aki az igaz életre törekszik, annak ebben a tekintetben is minden dolga jóra fordul.

Elfordulása miatt az ellenség Önt meg akarja büntetni, és íme, ez a büntetés kegyelemmé válik. Azért mondja a tanuló, aki ezt felismerte: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják hogy mit cselekszenek!” Ettől kezdve valóra válik a keresztút, és a jelölt körül kivilágosodik. Olyan világos lesz, hogy a többiek, akik nem értik, ezt sötétségnek nézik. Így múlik el a keresztút első napja. És az Elohim látják, hogy ez jó.

Tárt karokkal a világosságban állva mondja a jelölt: „Asszony, íme a te fiad!” Ezt a kiáltást Samballa világanyához intézi, az égbolt őrzőjéhez: „Isten minden gyermekének szent, univerzális, gondviselő Anyja, nézd törekvő fiadat, hogyan közeledik Samballa hét útjához!”

Ennek az erőért-kiáltásnak a rezgése és tehetőssége egyre fokozódik. Újra ki lesz mondva az elfelejtett és oly régóta elveszett Ige. És az Elohim látják, hogy ez jó. Elmúlt a keresztút második napja.

Ha ezt az Igét kimondják, akkor erre válasznak kell jönnie. Ezért hangzik el ujjongva: „Fiú, íme az anyád!” Az Élet Szent Gondviselője megjelenik, és megnyitja az ösvényt a zarándok számára. Így múlik el a harmadik nap a Samballához vezető úton.

És íme, maga a Világanya beszél az új éterek hullámaiban, az erő pályájának szelíd, lágy zenéjében, melyben a zarándok vándorol: „Én mondom néked, még ma velem leszel a Paradicsomban!” Ez a negyedik nap felelete. És az Elohim látják, hogy ez jó.

Így meg fogják érteni az ötödik nap kulcsrezgését. Ez egy olyan rezgés, melyet egyetlen szóval lehet lefordítani: „szomjúság!” ...”szomjúhozom!” ... Samballa ösvényén egyre erősebb lesz a vég, a beteljesülés vágya. Egyre erősebb lesz tehát a dinamika, s ezáltal a cél elérésére irányuló törekvés is. És az Elohim látják, hogy ez jó... ötödik nap!

Íme, a beteljesülés közeledik. A jelölt eljutott a hatodik heteskörhöz. Újra az eredeti alakú és dicsőségű ember lesz. Látja az Elohimot, testileg. Lényét szótlan, mindenre kiterjedő hála tölti el, mely végül az egyetlen, mindent magában foglaló imában áramlik ki: „Eloi, Eloi, lama sabachthani! Elohim, Elohim, hogy megdicsőítettetek engem!” Ez az ujjongó, zúgó hatodik nap! És az Elohim látják, hogy ez jó.

Így virrad meg maga az örökkévalóság. A kereszt nagy művét véghezvitték. Samballa szívében örök nyugalomban, a hetedik nap örök nyugalmában mindenki tanúsítja: „Consummatum est - Elvégeztetett!” A vándor elérte Ízisz szigetének tiszta messzeségeit. És az Elohim látják, hogy ez jó.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,